15 perc ezekből a jóga gyakorlatokból és máris múlik a fájdalom!

Az ülőideg az egyik leghosszabb és legszélesebb ideg a testünkben. A gerinctől, a hát alsó részétől fut lefelé a medencén át egészen a láb hátsó részéig. Az ülőideg fájdalom az egyik legszörnyűbb, elviselhetetlen, kínzó tud lenni.

Ilyenkor az ember sem állni, sem leülni nem képes.

Az ülőideg fájdalom egyik tünete a derék egyik oldalán jelentkező fájdalom, ami lehúzódik a lábakig, néha egészen a lábfejekig. Időnként a fájdalom a lábban érezhető, míg a többi testrész zsibbad. Néha az érintett láb hideg és gyenge.
Az isiász ugyanakkor megnyilvánulhat a comb zsibbadásában, a láb és a derék gyengülésében, a lábban jelentkező égő érzésben, valamint a vizelet és a székletürítés kontrollálásának elveszétésében. Az ülőideget károsíthatja hátsérülés, gerinc probléma és más degeneratív betegségek.

Bármi is legyen a kiváltó ok, annyi biztos, hogy az ülőideg fájdalmát nem szabad a szőnyeg alá söpörni! Ha nem kezelik a tüneteket, a helyzet rövid idő alatt sokat tud romlani. Gyakran előfordul, hogy a fájdalom lassan alakul ki, hogy éjjel súlyosbodik vagy séta, állás, ülés közben válik intenzívebbé. Ilyenkor a tüsszentés, a nevetés, a köhögés is elviselhetetlen fájdalommal járhat.

A terápiák általában gyógyszerek szedésén alapulnak, ám emellett szinte minden szakértő javasol speciális mozgásformákat is, köztük a nyújtást, ami enyhíti a tüneteket. A jóga tökéletes mozgásforma ezekre a problémákra. 2009-ben végeztek egy kutatást, melyben a résztvevőket két csoportra osztották. A kutatók azt tapasztalták, hogy azok a közepes intenzitású hátfájdalomban szenvedő betegek, akik rendszeres gondozásban részesültek és a gyógyszerek mellett jóga gyakorlatokat is végeztek, azoknál csökkent a fájdalom gyakorisága és intenzitása, sokkal nagyobb mértékben, mint azoknál, akik hagyományos terápiában részesültek. Fontos azonban megjegyezni, hogy mindenképpen kérje ki orvosa véleményét, mielőtt jóga gyakorlatokat kezdene végezni!

A következő gyakorlatok a leghatásosabbak az ülőideg fájdalom csökkentésére:

1. Bot póz (Dandasana)
Ez egy alapgyakorlat, amit elsőként kell végezni. Az isiász hátterében gyakran a rossz keringés áll, így ha ezt sikerül javítani, a fájdalom hatékonyan megszüntethető. Ez a gyakorlat éppen az érintett területen fokozza a vérkeringést, ellazítja az ülőideget, stabilizálja a derekat és nyújtja a lábakat.
Üljünk le egy szőnyegre, magunk előtt egyenesen nyújtsuk ki lábainkat, tenyerünkkel pedig érintsük meg a talajt testünk mindkét oldalán. A sarkot is nyújtsuk meg, a lábfejek felfelé nézzenek. Húzzuk ki magunkat és nyújtsuk meg a gerincet. Tartsuk ezt a pózt 15-30 másodpercig, miközben mélyeket lélegzünk. A végén pihenjünk. Ismételjük 5-10-szer.

2. Vállhíd póz (Setu Bandhasana)
Ez a póz nagyon hatékony isiász esetén. Miközben fekszünk, hajlítsuk be a térdeket és a lábfejek maradjanak a talajon. A karok a test mellett fekszenek, a tenyerek lefelé néznek, a sarkakat pedig húzzuk közel a fenékhez. Gyakoroljunk nyomást a talajra a lábfejekkel, a tenyereket pedig használjuk a test megtámasztására. Mélyen lélegezzünk és emeljük fel a csípőt a talajról. Nyomjuk a farokcsontot felfelé a szeméremcsont irányába. A térdeket tartsuk egymástól távol, nyújtsuk meg a derekat, a nyakat, a fejet és a vállakat tartsuk a talajon. 10-15 másodpercig maradjunk ebben a helyzetben, fújjuk ki a levegőt és a csípőt eresszük le a talajra. 5-10-szer ismételjük.

3. Sáskaállás (Shalabhasana)
A sáskaállás javítja a vérkeringést a csípő tájékán és erősíti a derekat. Feküdjünk hason, arcunk lefelé nézzen. A karok a test mögött helyezkedjenek el, a tenyerek kifelé nézzenek. A lábujjakat szorítsuk össze, nézzenek lefelé, de a sarkak ne érjenek egymáshoz. Az állunk érintse a talajt, nyújtsuk ki a nyakat és nyomjuk le a szeméremcsontot. Mélyen lélegezzünk be és emeljük meg a mellkast, a karokat és lábakat. Tartsuk egyenesen a nyakat, a vállak legyenek közel egymáshoz és emeljük fel a térdeket a talajról. Fújjuk ki a levegőt és maradjunk így 5-8 másodpercig. A hátat óvatosan nyújtsuk meg. Újra végezzünk belégzést és tárjuk szét a lábakat, majd újra zárjuk össze őket. Ismételjük ezt 5-ször. Ha szeretnénk változtatni a hagyományos sáskaállás pózon, hogy még jobb eredményt érjünk el, a testet engedjük el újra a talajra, arcunk nézzen lefelé, a kezeket tegyük a homlok alá és pihenjünk így 1 percig. 5-10-szer ismételjük.

4. Félcsavart póz (Ardha Matsyendrasana)
Ez a póz is javítja a vérkeringést, valamint csökkenti a feszültséget és a fájdalmat a hátban. Üljünk le, helyezzük mindkét kezünket oldalt és nyújtsuk ki a lábakat. A jobb térdet hajlítsuk be keresztben tegyük át a bal combon. A jobb lábujjakat fogjuk meg a bal kezünkkel. A jobb kezünk a hátunk mögött legyen, felsőtestünkkel pedig forduljunk jobbra, miközben mélyet lélegzünk. Tartsuk a pózt 30-60 másodpercig, majd a másik lábbal is ismételjük meg.

5. Galamb póz (Kapotasana)
Időnként előfordul, hogy valami nyomja vagy irritálja az ülőideget vagy nyomja az alatta lévő ínakat és ez okoz isiászos fájdalmat. Helyezkedjünk négykézlábra, a tenyerek legyenek a földön. A jobb térdet nyomjuk előre, így az a jobb csukló mögé kerül, a jobb lábfej pedig a bal csukló mögött helyezkedik el. Az állat tartsuk 45 fokos szögben. Nyújtsuk a testet előre, miközben a bal lábat hátra csúsztatjuk. Maradjunk így 5 másodpercig, lélegezzünk és nyújtsuk előre a kezet, hogy a homlokot a talajra tudjuk tenni, mintha aludnánk. Vegyünk mély lélegzetet és maradjunk ebben a pózban 15-30 másodpercig. Nyomjuk bal combunkat a talaj felé, emeljük fel fejünket, húzzuk hátra a kezünket, hajtsuk be a baloldali lábujjakat és húzzuk vissza a jobb lábat. Ismételjük meg a másik lábon is 5-10-szer.