8 csodás hagymasaláta! Jól behűtve eszméletlen finom :)

Aki szereti a hagymát az mindenképp próbálja ki az alábbi receptek valamelyikét. Garantáltan vírustalanítja a szervezetet! :)) A hozzávalók aránya bátran változtatható aszerint, hogy melyik összetevőjét mennyire kedveljük.

Bécsi lencsesaláta

Hozzávalók: 20 dkg lencse, 2 nagy vöröshagyma, 3 savanykás alma, 2 kiskanál ecet, 1 citrom leve, 4 evőkanál olaj, 1 mokkáskanál cukor, só, őrölt bors.

Az előző nap beáztatott lencsét sós vízben puhára főzzük, majd a levében kihűtjük. Az almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk, húsát kis kockákra vágjuk, és a citromlével megöntözzük, hogy szép fehér színét megőrizze. A megtisztított hagymát szintén apró kockákra vágjuk, és az almával meg a leszűrt lencsével összekeverjük. Az olajból az ecettel, sóval, borssal, csipetnyi cukorral salátaöntetet készítünk, és a salátát beleforgatjuk. Legalább egy fél napra a hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek. (Aki szereti, egy-két feldarabolt, pácolt, hagymás heringet is keverhet bele.)

Zelleres burgonyasaláta

Hozzávalók: 80 dkg burgonya (nem szétfövő fajta), 2 fej lila hagyma, 1 nagy, kemény zellergumó, porcukor, só, őrölt bors, borecet.

A burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, és karikákra vágjuk. A meghámozott zellert sós vízben majdnem puhára főzzük, és a lila hagymákkal együtt vékonyan felszeleteljük. A burgonya-, hagyma- és zellerkarikákat váltakozva egy mély salátástálba rétegezzük, a burgonyasorokat egy kevés őrölt borssal megszórjuk. A cukorral, sóval, ecettel ízesített annyi salátalével öntjük le, amennyi bőven ellepi. Aki szereti, egy kevés olajat is keverhet bele. Legalább egy napig állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.

Zöldparadicsom-saláta

Hozzávalók: 2 nagy fej lila hagyma, 10 szem ecetes zöldparadicsom, 4 szem ecetes paprika, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanálnyi a zöldparadicsom ecetes levéből, 1 kiskanál mustár, csipetnyi cukor, só, őrölt bors, 1 csokor petrezselyem.

A megtisztított lila hagymákat vékonyan felszeleteljük, enyhén besózzuk, és 10-15
percig állni hagyjuk. Közben a zöldparadicsomot, és az ecetes paprikákat felszeleteljük. Az olajat, az ecetes levet, a mustárt meg a porcukrot egy mély tálban összekeverjük, borssal meghintjük, és a besózott hagymát beleforgatjuk. Megkóstoljuk, ha kell, utánaízesítjük, majd a zöldparadicsomot és a paprikát is belekeverjük Egy-két óráig állni hagyjuk, és tálalás előtt a finomra vágott petrezselyemmel megszórjuk.

Burgaszi saláta

Hozzávalók: 50 dkg vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, só, őrölt bors, 1 evőkanál ecet. A megtisztított hagymát nagyon vékonyan felszeleteljük, és kissé besózzuk. Húsz percig állni hagyjuk, majd az ecet és olaj keverékébe forgatjuk. Megkóstoljuk, ha kell, utánasózzuk, megborsozzuk, és az apróra vágott fokhagymával megszórjuk. Hűtőszekrényben hosszabb ideig eltartható.

Savanyú hagyma

Hozzávalók: 1 kg nagyobb szemű vöröshagyma, 2 evőkanál borecet, 1 kiskanál cukor, só.

A megtisztított és nem túl vékony karikákra vágott hagymát annyi ecettel, sóval és cukorral ízesített vízben, amennyi ellepi, majdnem puhára főzzük. (Vigyázzunk, nehogy a hagyma teljesen szétfőjön.) A levében hagyjuk kihűlni, majd leszűrve tálaljuk. Főleg azoknak ajánljuk, akik a nyers hagymát nem ehetik, vagy nem szeretik. Aki kedveli, néhány csepp olajat is csepegtethet bele.

Narancsos hagymasaláta

Hozzávalók: 3 fej lila hagyma, 3 narancs, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál borecet, 1 kiskanál csípős mustár, só, őrölt bors.

A megtisztított hagymát vékonyan felszeleteljük. A meghámozott narancsokat karikákra vágjuk. Az olajból, az ecetből, a mustárból késhegynyi sóval meg őrölt borssal salátaöntetet készítünk, és a hagymát meg a narancsot beleforgatjuk. Egy ideig állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek. Néhány szem olajbogyóval díszítve tálaljuk.

Holland saláta

Hozzávalók: 5 nagy fej lila hagyma, 5 közepes nagyságú savanykás alma, 4 evőkanál olaj, 2 evőkanál citromlé, só, cukor.

A hagymákat – külső héjukat lehúzva vékony karikákra vágjuk. Az almákat meghámozva, magházukat kivágva apró kockákra vágjuk, és a citromlével azonnal meglocsoljuk. Egy csipetnyi porcukorral megszórjuk, megsózzuk, és az olajat ráöntjük. Végül a hagymával összekeverjük, és hideg helyen egy fél óráig állni hagyjuk, majd tálaljuk.

Mézes hagymasaláta

Hozzávalók: 5 nagy fej lila hagyma, 4 evőkanál olaj, 2 dl vörösbor, 3 evőkanál almaecet, 2 evőkanál akácméz, só, őrölt bors.

A külső héjától megfosztott, és vékony karikákra vágott hagymát az olajon üvegesre pároljuk. A borral felengedjük, felforraljuk, majd kihűtjük. A mézet az almaecetben feloldjuk, és a hagymára öntjük. Megsózzuk, megborsozzuk, óvatosan egyszer-kétszer megkeverjük, majd hideg helyen néhány óráig állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.