Kedves harmincas anyuka,
Látlak téged a boltban, a játszótéren. Látlak téged útban az iskola felé, a vonaton és gyermekbarát éttermekben. Néha te is észreveszel engem és egymásra mosolygunk, néha összenézünk és a tekintetünkben ott van az „értem” pillantás. Általában te nem látsz engem – te futsz a folyosón a gyermeked után, nézed a kis óvodásodat, ahogy egyre magasabbra mászik, figyelsz a bátyjára is, közben egy nedves törlővel takarítod a kiömlött üdítőt.
Néhány nappal ezelőtt voltam a nyilvános uszodában és mi lehetne ennél jobb metafora egy 30-as anyuka számára. Itt vagyunk, a sztereotípiáinkkal együtt – azt hittük, mi soha nem leszünk ilyenek, térdig állunk a vízben a gyermekmedencében, a tekintetünket le sem vesszük a gyermekeinkről és boldogak vagyunk. Csak a gyermekre figyelünk, ettől fáradtak vagyunk és a gondolataink csak úgy kóborolnak. A tankini takarja a testünket, ami már nem úgy néz ki, mint valaha.
Arrébb ott vannak a csinos húszasok, újságot olvasnak, a barátnőikkel fecsegnek, Facebook-oznak és szelfiket készítenek az Iphone-ukkal. A testük feszes és szép barna, nem is gondolnak arra mi vár még rájuk az életben. Észre sem vesznek minket. Ha esetleg mégis látnak minket, akkor is biztosak benne, hogy ők nem lesznek ilyenek.
Nincs ezzel semmi baj, mi is ilyenek voltunk.
Mi ezért nem haragszunk, mert már harmincasak vagyunk és a gyermekeinkre gondolunk. Mi elengedtük az én-t. Kicsi gyermekeink vannak és már nem gondolhatunk csak magunkra. A gyermekünktől függ, hogy mikor alszunk (vagy nem alszunk). A frizuránk sem lesz mindig tökéletes. Felülések? Miféle felülések? Nózikat és popsikat törlünk. Reggeltől estig főzünk. Órákig guggolunk a kád mellett, utána a gyermekünk ágya mellett, csak „még egy” mesét olvasva. Az összes kedvenc mesehős nevét tudjuk és ha kell mesemegvonással fenyegetőzünk, vagy zsarolásra használjuk, de digitális bébiszitternek is megteszi, hogy legyen pár percünk legalább zuhanyozni. Tudjuk kezelni a gyermekeinket, a „nem akarom”. „még akarom” kifogásokat és hisztik nekünk már meg sem kottyannak. Így telnek a harmincas évek, nem könnyű, ezt be kell vallanom.
Azonban van egy másik hatalmas igazság is, a húszasok között valahol negyvenesek is vannak. Ők is üdék és szépek. Csöndben könyvet olvasnak, de látnak minket. Szimpatizálnak velünk és elégedetten mosolyognak. Ők is voltak harmincasok és tudják, hogy nem tart örökké ez az időszak. Hölgyeim a negyvenes évek a legszebbek!
Ez az az évtized, amikor ismét lesz időnk magunkra!
Nem mintha várnánk, hogy eljöjjön ez az idő. Aktív, de csodálatos időszak a harmincas korszak, nem sürgetjük mi az időt. Mert soha többé nem fogunk arra ébredni, hogy egy puha arcocska van a mellkasunkon az éjszaka közepén. Többé nem fognak apró karok felénk nyúlni, hogy segítsünk felállni egy esés után. A finom baba illat és az apró de szépséges ruhák korszaka is elmúlik. A mászókázás és az ágy mellett üldögélős meseolvasás is tovaszáll egyszer. Az „Anya akarom”, „Kérlek segíts”, „Meg akarlak ölelni” mondatokat sem halljuk majd.
Igen, nemsokára beköszöntenek a negyvenes évek, de ne akard, hogy túl gyorsan eljöjjön az az időszak. Helyezd a gyermekeid előtérbe, magadat szorítsd inkább háttérbe és élvezd ki ennek az évtizednek minden pillanatát, mert az anyaság az a dolog, amiért megéri megtenned!
