A rohanó mindennapokban gyakran érezhetjük úgy, hogy egyre nehezebb fenntartani a testi-lelki egyensúlyt. A stressz, a rendszertelen étkezések, a tennivalók felhalmozódása és az elégtelen pihenés is kibillenthet minket a megszokott harmóniából, a jó hír azonban az, hogy ezt a helyzetet akár természetes módszerek segítségével is orvosolhatjuk. Ha szeretnénk egy kicsit kiegyensúlyozottabbak lenni és arra vágyunk, hogy igazán jól érezzük magunkat a bőrünkben, az alábbi tippeket mindenképpen érdemes lehet megfogadni.
1. Rendszeres testmozgás
A sportolás nemcsak a fizikai egészségünket segíthet helyreállítani, hiszen a mentális állapotunkra is jótékony hatással van, ezért ha eddig nem tettük meg, most mindenképpen építsük be a mindennapjainkba. A lehetőségeink száma szinte végtelen: beiratkozhatunk egy edzőterembe, részt vehetünk egy csoportos órán vagy egy tánctanfolyamon, kocoghatunk a közeli parkban, biciklire pattanva járhatjuk be a környéket, de már egy nagy séta vagy egy otthoni jógaóra is segíthet csökkenteni a stresszt, valamint javítani a hangulatot.
Ha mindezt a friss levegőn, a természetben végezzük, még könnyebben célt érhetünk, használjuk ki tehát a napos órákat és mozduljunk ki egy kicsit otthonunk kényelméből.
2. Egészséges étkezés
Az, hogy mit eszünk, jelentős hatással van mind az energiaszintünkre, mind a közérzetünkre. Próbáljunk meg minél több friss, szezonális zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, a péksütemények közül pedig válasszuk a teljes kiőrlésű gabonából készült finomságokat. Az omega-3 zsírsavakban gazdag ételek, mint a halak vagy az olajos magvak különösen jó hatással lehetnek az agyműködésre és a hangulatra, de időnként a vitaminok és ásványi anyagok pótlására is szükség lehet. Ha levertnek érezzük magunkat, könnyen lehet, hogy a C-vitamin raktárakat érdemes feltölteni, de a téli hónapokban a D-vitamin pótlására is figyeljünk oda.
Az egészséges életmód támogatásában segíthet még a mio inozitol, amit B8-vitaminnak is neveznek, és egyéb jótékony hatása mellett akár az optimális vércukorszint fenntartásához is adhat egy löketet. A mio inozitol számos ételben, így a citrusfélékben, a teljes kiőrlésű gabonákban és a hüvelyesekben is megtalálható, kiegyensúlyozott táplálkozás hiányában azonban a pótlása is jó ötlet lehet.
3. Pihentető alvás
Talán nem meglepő, hogy az alvás az egyik legfontosabb feltétele a testi és lelki egészségünknek. A szervezetünk az éjszakai pihenés során regenerálódik, így engedélyezzünk magunknak minden nap legalább 7-8 órát, hogy kiegyensúlyozottabban és energikusabban kezdhetssük a napot – különösen igaz ez akkor, ha lefekvés előtt a képernyő előtt töltött időt minimalizáljuk, és inkább egy jó könyvvel foglaljuk el magunkat.
4. Kikapcsolódás
Érthető, hogy a mindennapokban sok a teendő, így olykor nehéz lehet, hogy saját magunkra is időt szánjunk, azt azonban ne felejtsük el, hogy a stressz csökkentéséhez olykor egy kicsit meg kell állnunk és olyan tevékenységet végezni, ami valóban kikapcsol és feltölt minket. Tulajdonképpen mindegy, hogy milyen hobbit választunk: az olvasás, a zenélés, a főzés a kertészkedés vagy egy sorozatmaraton is segíthet kiszakadni a mindennapi rutinból, fontos tehát, hogy ezeket is beillesszük a mindennapjainkba.
5. Hidratálás
A megfelelő folyadékbevitel az egészséges élet egyik alapköve. Nem csupán a nyári melegben fontos az, hogy rendszeresen hidratáljuk magunkat, hiszen a víz fogyasztása segít fenntartani az energiaszintünket, javítja a koncentrációt, de a bőrünk állapotára is remek hatással van, így fontos, hogy minden nap legalább két liter vízzel segítsük a szervezetünk megfelelő működését.
Vigyázzunk magunkra!
A kiegyensúlyozottság elérése nem kell, hogy bonyolult vagy időigényes legyen. Számos egyszerű, természetes, a hétköznapokba is könnyen beépíthető módszer létezik, melyek segítségével hosszú távon is javíthatjuk a közérzetünket: tegyük meg ezeket az apró lépéseket és meglátjuk, az életminőségünk azonnal javulásnak indul.