Megépült Magyarország legleleményesebb buszmegállója, mert csak kilátóra kaptak pénzt!

Láttál már olyan buszmegállót, ami egyben magasles is? Baranya megyében, a nyugotszenterzsébeti buszmegállóban egy ilyen különleges építmény alatt várakozhatnak a lakosok a távolsági buszokra.

Hogy miért ez az építmény került a buszmegálló helyére, az elég meglepő. A helyieknek új buszmegállóra volt szükségük, de erre egyetlen pályázati lehetőség sem volt, magaslesre viszont igen. A különleges megállót 2014-ben építették, a helyiek a mai napig vitatják, hogy ez buszmegálló, vagy magasles, vagy mindkettő.

Az RTL klub készített egy riportot, amelyben egy helyi képviselő nyilatkozott, név nélkül. A nyilatkozó szerint a lakosoknak már nagy szükségük volt egy buszmegállóra, de az önkormányzat más módon nem tudta megvalósítani. Szerinte nagyon jó megoldást talált a polgármester, hogy végre megépülhessen a buszmegálló.

Az RTL klub a polgármesterrel is felvette a kapcsolatot, ő elmondta, hogy a buszmegálló engedélyeztetése fél millió forintba került volna, de erre nem volt anyagi keretük. Kilátó megépítésére azonban kaptak pénzt, így hát ez az építmény 450 ezer forintból megépülhetett.

A 9 fokos létra használatával fel is mászhatunk a buszmegálló tetejére, ahonnan remek kilátás nyílik a házakra és szántóföldekre. Egy ember fér el kényelmesen, akinek a testi épségére is gondoltak, hiszen még korlát is található fent, nehogy leessen valaki.

Az RTL klub riportját itt tekintheted meg: