Kezdőlap Bidista tippek Óvodai jelek üzenetei! Rád mennyire jellemző felnőttként az óvodai jeled?

Óvodai jelek üzenetei! Rád mennyire jellemző felnőttként az óvodai jeled?

Az, hogy az óvodai jelek mennyire jellemzőek rátok vagy a csemetéitekre, döntsétek el a pár soros leírás elolvasása után.

“A jelek – néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan – körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket.” Paulo Coelho. A szimbólumok meghatározó részei életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó.

A

abakusz: racionális gondolkodású, valósághű, precíz és alapos.Szereti megérteni és letisztázni a fogalmakat, meglehetősen kritikus és szkeptikus

ablak: a világra nyitott, kíváncsi, könnyen teremt kapcsolatot. Bár közvetlensége látszólagos, megválogatja, hogy ki előtt tárja fel legbensőbb énjét.

ajándék: fontosak számára az élet apró örömei, főképp azok, amik kézzel foghatók. Bár látszólag könnyen kiismerhető, gyakran meglepi környezetét.

álarc: nehezen kiismerhető, mert valódi hangulatát, érzéseit igyekszik elrejteni a világ elől. Optimizmusa, vidámsága mögött is gyakran félelem, bizonytalanság áll

alma: életvidám, élet- és ételszerető, kreatív. Elképzeléseivel kapcsolatban meglehetősen önfejű és akaratos.

asztal: realista, gyakorlatias és nagy teherbírású. Szereti élvezni mások társaságát, s megosztani velük az élet hétköznapi örömeit.

ásó: képes összeszedetten és kitartóan végezni a feladatait, nem riad meg a kihívásoktól sem. Ha valami felkelti az érdeklődését, szereti alaposan felderíteni, a dolgok mélyére ásni.

autó: aktív, mozgékony és nagyon önálló személyiség. Kedveli a kihívásokat, a versenyhelyzeteket. Szeret mozgásban lenni, nehezen viseli a tétlenséget.

B

babafej: élénk, figyelmes, érdeklődő. Már gyerekként is nyitott másokra, szeretné megismerni, kiismerni az embereket.

babakocsi: igényli a nagy fokú odafigyelést, de ő maga is bőkezűen osztogatja a gondoskodást, szeret a társaság középpontja, irányítója, szíve-lelke lenni.

bagoly: van benne valami veleszületett, ösztönös, mély bölcsesség. Intuitív és igen érzékeny, ezért olykor szüksége van az egyedüllétre, hogy feltöltődhessen.

bakancs: önálló, célratörő és kitartó. Szereti a saját útját járni, felderíteni és megtapasztalni az ismeretlent. Szabadságszerető és független, sok esetben az élet számára egy kaland.

balta: erős és elszánt, akaratát igen határozottan (olykor agresszívan) nyilvánítja meg, de idővel képes önmagán is keményen dolgozni, viselkedésén változtatni.

banán: különleges, sőt extravagáns személyiség, akinek időbe telik kibontakoztatni tehetségét. Emiatt sokszor kissé kilóg a sorból, nehezen megy a beilleszkedés.

béka: bár tele van érzelmekkel, mégis nagyon megfontoltan tud viselkedni. Fontosak számára az emberi kapcsolatok, szívesen kommunikál. Nem fél a változástól

bohóc: ellentétes érzelmek jellemzik: kifelé vidám, belül nagyon érzékeny és sérülékeny. Szeret a figyelem középpontjába kerülni. Nagyon kreatív és tele van meglepő ötletekkel.

boríték: jó kedélyű, optimista beállítottságú, aki szeret ismerkedni, csevegni, könnyen köt kapcsolatokat, de őszinteséggel (pro vagy kontra) lehetnek problémái.

bot: nagy teherbírású, hatalmas lelki és/vagy fizikai energiákkal rendelkezik. Minden látszat ellenére olykor neki is szüksége van támogatásra. Nehezen kér segítséget.

bögre: fontos számára a család, az otthon, nyílt, megbízható, hűséges és őszinte, érzései erősek, de csak azokkal szereti megosztani, akik igazán közel kerültek hozzá.

búgócsiga: lendületes, pörgős, aktív (sőt már-már hiperaktív) személyiség. Nagy a mozgásigénye, fontos, hogy energiáit megfelelően “kifussa”. Szeret középpontban lenni.

busz: aktív, mozgékony és önálló személyiség, aki azért tud csapatjátékosként is viselkedni. Kedveli a kihívásokat, szeret mozgásban lenni, de csakis a saját tempójában.

búzakalász: termékeny, kreatív személyiség, gazdag érzelemvilággal, az életről alkotott bölcs meglátásokkal. Áldozatkész. Tevékenységében alapos és kritikus.

C

ceruza:  elsősorban vizuális téren (festés, rajz, fotó) kreatív, aki szeret tervezgetni, létrehozni, olyan elfoglaltságot keres, amiben valódi örömét leli.

cica: változékony természetű, olykor bújós, máskor elutasító, saját érdekeit, vágyait remekül érvényre juttatja.

cipő/papucs: mozgékony, szeret úton lenni, szüksége van a szabadságra, az önállóságra. Célratörő és kitartó. Ha papucs, akkor a kényelem is fontos számára.

citrom: pozitív gondolkodású, élettel teli személyiség, aki a problémás helyzetekből is igyekszik kihozni a maximumot. Érzéseit nehezen rejti véka alá.

cserepes virág: szereti az élet szépségeit, harmóniára, esztétikára törekszik. Fontosak számára a gyökerei, a család. Gondoskodó típus, aki hajlamos a túlzott önfeláldozásra.

csiga: finom érzésű, elmélyült, szenzitív, ezért gyakran visszahúzódó, fontos számára az otthon, a biztos háttér.

csillag: álmodozó természetű, aki álmait sosem adja fel, terveit inspirációra hallgatva valósítja meg, művészi hajlamú vagy vonzódik a művészetekhez.

csizma: fontosnak tartja az anyagi biztonságot, a kényelmet, így ennek megteremtésében nagyon célratörő.Szereti a saját útját járni, felderíteni és megtapasztalni az ismeretlent.

csengő: érzékenységéből keveset mutat meg a világnak, bár nem nagy hangú vagy domináns, mégis szívesen követik őt a többiek.

cseresznye: fontosak számára a kapcsolatok, könnyen beszédbe elegyedik bárkivel, egyedül nem érzi jól magát.

csibe: kreatív, kíváncsi természetű, de védettségre vágyó, fontos számára az otthon és főképp az anya, ám a kisebbek és a gyengébbekkel szemben ő viselkedik gondoskodóan.

D

daráló: jól alkalmazkodik, még az ismétlődő, monoton tevékenységekben is megtalálja az örömöt. Lassan, fokozatosan, de igen tudatosan fejlődik. Fontos életében a rendszeresség.

dió: vele született bölcsesség és tehetség rejtőzik benne, ám értékeit nehezen mutatja meg a világnak, türelemre, biztonságra van szüksége ahhoz, hogy kitárulkozzon.

dinó: kényelmes, komótos, szeret szemlélődni, álmodozni. Fantáziája élénk, szívesen hallgat meséket, talál ki történeteket. A látszat ellenére érzékeny és sebezhető.

dinnye: megértő, szeretetteljes és biztonságra vágyó. Szándékait egyértelműen és világosan fejezi ki, ám ha nem talál visszaigazolásra, könnyen elbizonytalanodik.

dob: központi figura, aki nagy hatással van a környezetére. Szereti továbbadni az információt. Nem csak a szavakból ért, a legkisebb rezdülésekre is érzékenyen reagál.

dobókocka: első pillantásra bizonytalan, mégis könnyen, rugalmasan alkalmazkodik az új helyzetekhez, taktikus gondolkodású, sőt, nekibátorodva hazardírozó is lehet.

dominó: szeret játszani, mókázni. Rugalmasan alkalmazkodik az új helyzetekhez, taktikus gondolkodású, sőt, nekibátorodva hazardírozó is lehet.

E

ecset: gondos, aprólékos, szívesen belefeledkezik a tennivalóiba. Kifinomult, sőt, akár művészi érzékkel megáldott, de legalábbis nagyon kreatív

egér: visszahúzódó, kerüli a feltűnést, a látványos megnyilvánulásokat, miközben észrevétlenül, a háttérből mindig eléri, amit akar

ékszer: nagy becsben tartja az értékeit, akkor is vigyáz rá, ha ajándékba kapta őket, ugyanígy őrzi az emlékeit is, gazdag érzelemvilágát szereti kifejezésre juttatni

elefánt: lelkileg és/vagy fizikailag erős, kitartó, békeszerető, de ha igazságtalanság éri, robbanékonnyá válik, problémája lehet az élet gyakorlatias oldalának elfogadásával

ember: szellemi-intellektuális beállítottságú. Elmélyült, sőt kritikus gondolkodású, alapos és figyel a részletekre. Fontos az identitás kibontakoztatása, a szuverenitás megélése.

eper: érzelmekkel teli, életvidám természetű, aki szereti élvezni az élet fizikai örömeit is, egyszerre ártatlan és kacérkodó, ezzel könnyedén elbűvöli a környezetét

ernyő: vidám, jó kedélyű, környezete kedveli, mert megértő, beleérző, védelmező, szeret segíteni és mindig azt adja, amire a másiknak szüksége van

erszény: nagy lelki ereje és munkabírása van, ez abból adódik, hogy nem fecsérli felesleges dolgokra, erősen kötődik a fizikai (anyagi) világhoz

F

fa:  társaságkedvelő, a világ felé nyitott, de szüksége van a biztos, stabil családi háttérre is, kettő összhangjából fakad belső békéje és harmóniája

fagyi:  első pillantásra színes, vidám egyéniség, aki szereti az élet élvezetes oldalát, de személyiségének van egy olyan része is, amit nem szívesen oszt meg másokkal

fakanál: kíváncsi, nyitott természetű, szereti mozgásba hozni maga körül az eseményeket, összeismertetni embereket, ám az élet komoly dolgaiba már kevésbé szívesen merül bele

falevél: társaságkedvelő, jól alkalmazkodó, képes a másokkal való együttműködésre, miközben megőrzi egyéniségét, nem olvad bele a “tömegbe”

fazék:  praktikus, gyakorlatias gondolkodású, nem fogad el semmit bizonyítás nélkül, lelki stabilitását józansága adja, tudását, tapasztalatait szívesen osztja meg másokkal

felhő: álmodozó típus, akinek mindig jár valamin az agya. Kedveli a rejtélyeket, a talányokat. A hétköznapi, gyakorlatias dolgokkal kevésbé szívesen foglalkozik.

fenyőfa és fenyőág: erős akaratú, szilárd jellem, aki nehezen viseli, ha uralkodni akarnak felette, igazán csak azt engedi közel magához, aki tiszteletben tartja önállóságát, elismeri érdemeit

festőpaletta: színes, kreatív személyiség. Szereti a változatosságot, nehezen viseli az egyhangúságot. Ha elégedetlen valamivel, nekilát átformálni, alakítgatni.

fésű: fegyelmezett, erős, másokra nagy hatással bíró, ám meglehetősen diplomatikus, nyugodt, békés személyiség. Fontosak számára a külsőségek, kicsit hiú is lehet

fogkefe: önbizalma gyenge lábakon áll, sokat elégedetlenkedik magával. Ezért másokkal szemben is sokszor bizalmatlan, tartózkodó. Akaratát kissé nehezen juttatja érvényre.

fogó: ha kell, meg tudja védeni magát. Harcias, sőt kicsit agresszív is lehet. Nem csak másokkal, saját magával szemben is meglehetősen indulatos.Vitális, életerős

furulya: érzékeny, finom lelkű, harmóniára vágyó, de szenvedélyes természetű. Fontosak számára a kapcsolatok, előbb-utóbb a csoportok központi figurájává válik.

G

gereblye: ha az életben akadállyal találkozik, nem menekül előle, hanem nekifog a megoldásának. Tettre kész, aktív, de megfontolt személyiség.

gólya: kissé különc, elkülönült, elmélyült gondolkodó, aki szeret felülemelkedni a hétköznapi dolgokon és rosszul viseli, ha megzavarják elfoglaltságában

gomb: biztonságra törekszik, ragaszkodó, stabil és hűséges típus. Bár szereti a külsőségeket, a belső értékeket sokkal többre becsüli.

gomba: álmodozó természetű, gondolatait, vágyait nem szívesen osztja meg másokkal, ám olykor hirtelen, váratlan ötleteivel lepi meg a környezetét

gyík: ismeretlen helyzetekben meglehetősen félénk és bizalmatlan. Óvatosságából adódóan előbb alaposan felméri a dolgokat, majd fürgén cselekszik. Érzékeny lelkű

gyertya: befelé figyelő, elmélyült, elgondolkodó, szemlélődő, nem kedveli a kapkodást, a sietséget, és nem szeret elhamarkodottan dönteni

gyöngy: érzékeny, finom lelkű, olykor túlérzékeny mások hangulataira, érzelmeire, anya nagyon fontos számára, akitől nehezére esik elszakadni

gyűrű: olykor zárkózottnak tűnhet, pedig csak szereti kijelölni a határait, ami mögé nem enged be akárkit. Ha viszont valaki “bekerül a körébe”, azzal hosszú távra elköteleződik.

gyűszű: éles látású, jó felfogású, ám igen kritikus. Csípős megjegyzései lehetnek, amik legtöbbször pontosan “betalálnak”. Ő maga azonban kevésbé szereti a kritikát.

H

hajó és gőzhajó: érzelmes, érzékeny típus, intenzív belső élettel, élénk képzelőerővel. Mások hangulataira is meglehetősen fogékony, ezen keresztül befolyásolható.

halacska: intuitív, odaadó, érzékeny, ezért nehezére esik mások hangulataitól az elhatárolódás és időbe telik, míg megtanulja felismerni és követni az álmait, megérzései

háló: ellentmondásos személyiség, nehéz őt kiismerni. Titokzatos és mély érzésű. Mégsem visszahúzódó, tele van tettrekészséggel, tenni akarással

hangjegy: komoly, érzelmes lelkületű. Szellemi irányultságú, de a művészetek (vagy konkrétan a zene szeretete) sem áll távol tőle. Kifinomult és kulturált humora van

háromszög (triangulum): fontos számára az egyensúly, a harmónia. Könnyen átlátja az összefüggéseket. Akaratát jól tudja érvényesíteni, keresi a sikert, az elismerést

hattyú: művészi lelkű, kecses, finom, de félénk és önmagával szemben sokszor bizonytalan. Kreativitása kibontakoztatásával (is) erősíthető az önbizalma.

házikó: nyitott a világra, önállóságra törekszik, de mindig szüksége van arra a biztos támaszra, ahová visszahúzódhat

hegedű: érzékeny, finom lelkű, művészi adottságú vagy erős vonzódás van benne a művészetek, a szépség iránt, fontos számára a szerelem

hinta: dinamikus személyiség, aki ha teheti, mozgásban van. Fizikailag, lelkileg és szellemileg is igényli a változatosságot. Saját belső ritmusai szerint igyekszik élni

hóember: játékos, bohókás, viccelődő, kissé excentrikus, de igazi egyéniség, aki fényt és melegséget visz a szerettei, barátai életébe

hóvirág: szereti az egyszerű szépséget, szerény, romantikus, érzelmes. Tele van kreativitással, akár művészi érzékkel. Nehezen válik felnőtté.

hold: érzékeny, finom lelkű, olykor túlérzékeny mások hangulataira, érzelmeire, anya nagyon fontos számára, akitől nehezére esik elszakadni

I

iskolatáska: fontosnak tartja, hogy mit gondolnak róla mások. Főképp intellektusával, műveltségével szeret kitűnni a tömegből. Kíváncsi, érdeklődő és szívesen tanul új dolgokat.

J

<g>Jelzőlámpa:g> óvatos és körültekintő. Életében fontos szerepet játszanak a szabályok. Felelősséggel tud másokat vezetni, bár irányítás terén olykor túlzásba is eshet.

K

kacsa: fontosak számára az emberi kapcsolatok, ösztönösen kényelemre, örömökre, jólétre törekszik, bár érzékeny lelkű, hamar túl tud lépni az őt ért sérelmeken

kakas: ötletes és gyakorlatias, elképzeléseit ügyesen megvalósítja. Szereti megmutatni magát a világnak, felrázni másokat, így vezető egyéniséggé is válhat

kalapács: erős és elszánt, akaratát igen határozottan (olykor agresszívan) nyilvánítja meg, de idővel képes önmagán is keményen dolgozni, viselkedésén változtatni

kamion: erős, teherbíró és önálló személyiség. Eredmények elérése érdekében nagyon kitartó. Kedveli a kihívásokat, szeret mozgásban lenni, de csakis a saját tempójában

kancsó: fontos számára a család, otthonos, gyakorlatias, nyílt, megbízható, hűséges és őszinte, érzéseit szereti másokkal megosztani (olykor rázúdítani)

karika: olykor zárkózottnak tűnhet, pedig csak szereti kijelölni a határait, ami mögé nem enged be akárkit. Ha viszont valaki “bekerül a körébe”, azzal hosszú távra elköteleződik

kapa: nem tétlenkedik, ha tennivaló akad, gyorsan nekilát azok elvégzésének, alapos, nem végez félmunkát, szeret a dolgok mélyére ásni

katica: felszínen könnyed, játékos, lelke mélyén érzékeny és szorongó lehet, vonzódik a mesékhez, felnőttként a misztikumhoz, ha bízik magában, útját szerencse kíséri

kendő: vonzódik a titkokhoz, a rejtélyekhez, ő maga is kissé titokzatos, nehezen kiismerhető, szereti a háttérbe húzódva szemlélni a dolgokat

kerítés: szeret távolságot tartani, nehezebben oldódik. Már kis korában komoly, felelősségteljes személyiség. Nem csak a saját, de mások határait is tiszteletben tartja.

kés: dinamikus, sőt kissé agresszív személyiség, aki nem hagyja magát, bátran kiáll az érdekei mellett. Hajlamos a versengésre, a féltékenységre. Szereti a kihívásokat.

kesztyű: szereti formálni maga körül a világot, de ezt óvatosan, körültekintően, némi távolságtartással teszi, időbe telik, míg saját élete alakítását is kézbe veszi

kettős kör: fontosak számára a kapcsolatok, főleg a szerelem, erről a témáról már korán romantikus elképzelései vannak. Elköteleződő, szolidáris, hűséges típus.

kifli:  közösségi érzésű, melegszívű, szociálisan érzékeny, szívesen ad másoknak, képes keményen, olykor erején felül is dolgozni

kocka: stabilitásra, biztonságra törekszik. Felnőttként nagy hangsúlyt fektet az önismeretre. Általában a nehezebb, kihívásokkal teli megoldásokat keresi a könnyebb utak helyett.

kocsikerék: lendületes, dinamikus személyiség, aki képes alkalmazkodni a változásokhoz. Bár látszólag gyorsan hoz döntéseket, a maga módján alaposan mérlegel.

korona: szeret a középpontban lenni, irányítani, kitűnni a tömegből, de az önuralmat bizony sokat kell gyakorolnia

kosár: szívesen ad, örömmel segít, másoknak vigaszt, biztonságot nyújt, de elfogadni is képes

koszorú: megelégedettségre, kiegyensúlyozottságra, ám lelke mélyén (komoly) elismerésre vágyik. Képes a hosszú távú elköteleződésre, a mély érzelmekre

könyv: érdeklődő, nyitott a világra, szeret tanulni. Ha csukott a könyv, inkább elmélyült, befelé figyelő, intuitív típus, ha pedig nyitott inkább a lexikális ismeretek, az intellektuális dolgok érdeklik

körte: lágy, odaadó, fiúként is inkább lányos, érzékeny természet, szereti, ha babusgatják

kötény: óvatos, figyelmes és kockázatkerülő. A feladatait lelkiismeretesen végzi. Rosszul viseli az igazságtalanságot, a megkülönböztetést, mert ő maga toleráns és elfogadó

kukorica: jó kedélyű, vidám, szereti az élet örömeit, de a nagy tömeget nem igazán kedveli. Energikus és aktív, ám akaratát nem mindig tudja kellőképpen érvényesíteni

kulcs: felelősségteljes, korán érő, kissé távolságtartó típus, aki alaposan megválogatja a szavait és a barátait

kutya: odaadó, hűséges, megbízható barát, lelkiismeretes, érzelmileg mélyen kötődő, olykor túlságosan is igazodik másokhoz

L

lakat: zárkózott személyiség, aki nem egykönnyen nyílik meg. Ha valakit megszeret, és közel enged magához, ahhoz hűségesen ragaszkodik.

lámpa: töprengő, elmélyült típus, fontos számára, hogy megértsen dolgokat, ezért nem fogad el mindent feltétel nélkül. Általában az eszére, és nem az ösztöneire hallgat.

lapát: képes összeszedetten és kitartóan végezni a feladatait, nem riad meg a kihívásoktól sem. Ha valami felkelti az érdeklődését, szereti alaposan felderíteni, a dolgok mélyére ásni.

lázmérő: ambiciózus, megfontolt. A rendelkezésére álló energiákat igyekszik okosan beosztani, indulatait, érzelmeit pedig kordában tartani. Meg kell tanulnia elengedni magát.

létra: szellemileg nyitott, érdeklődő, kitartó, nehezen fogadja a támogatást, pedig fontos számára az elismerés, de keményen meg is dolgozik érte

: lendületes, aki nem szeret egy helyben toporogni. Kreatív, ötletes, aki szívvel-lélekkel követi álmait. Nagy fokú szabadságvággyal bír, ezért nehezen viseli, ha korlátozni akarják.

locsolókanna: érzelmes, gondoskodó alkat, aki szívesen osztja meg értékeit, figyelmét, energiáját másokkal, bár saját érdekében meg kell tanulnia, hogy ne legyen mindig túláradó

lóhere: bízik az életben, ezért nyitottan áll hozzá. Képes az alkalmazkodásra, a változásra, szerencséjét annak köszönheti, hogy észreveszi a lehetőségeket.

lufi: játékos kedvű, tervezgető nagy álmokat dédelgető, fantáziadús, de a hétköznapok szürkeségét fárasztónak találja, így a megvalósítás gyakorolnia kell.

M

maci: lelkileg és/vagy fizikailag is erős, kitartó, játékos, kedves, de azokkal szemben, akiket szeret, harcias védelmező

madár: tele van szárnyaló gondolatokkal, szereti átlátni és megérteni a világ összefüggéseit. Játékos, könnyed és alkalmazkodó, bár szüksége lehet egy meghitt fészekre

makk: fontos számára a jólét, szereti élvezni az életet. Bízik önmagában, ezért képes hittel, kitartással dolgozni az elképzeléseiért.

málna: érzelmekkel teli, életvidám természetű, aki szereti élvezni az élet fizikai örömeit is, egyszerre ártatlan és kacérkodó, ezzel könnyedén elbűvöli a környezetét

masni: kedves, romantikus természetű, kötődni tudó és vágyó, fontosak számára a külsőségek, ad a megjelenésére, de figyelmessége nem öncélú, mások felé is megnyilvánul

méhecske: szeret közösségben, másokkal együtt tevékenykedni, szorgalmas, megbízható, alkalmazkodó, jól eligazodik a hétköznapi dolgokban, bár az önállóságot tanulnia kell

mérleg: egyensúlyra, igazságosságra és mértéktartásra törekszik. Diplomatikus, bár olykor bíráskodó. Döntéseit objektíven, lehetőleg mások érdekeit is figyelembe véve hozza meg.

mókus: kommunikatív, nyitott természetű, segítőkészen és kíváncsian fordul mások felé. Szeret tartalékolni, gyűjtögetni és nagy becsben tartja ezeket az értékeit. Tervezgető típus

mosógép: maximalista, ezért hajlamos a problémákon sokáig rágódni. Hibáival nehezen békél meg, igyekszik a lehető legtökéletesebben kijavítani őket.

N

napocska: optimista, derűs, életigenlő, a világot pozitívan, bár leginkább csak a saját szemszögéből szemléli, apa fontos személy a számára

nyuszi: fizikailag és lelkileg is energikus, könnyen regenerálódik. Szeretetreméltó, kedves és meglehetősen harmonikus személyiség, bár bizonyos szituációkban igencsak félénk.

O

olló: kreatív, ötletgazdag és fantáziadús, elképzeléseit szereti gyakorlati síkon is megvalósítani. Kapcsolataiban ragaszkodó, de végletes, ha valaminek vége, akkor vége.

óra: az időbeosztás végletei – már egész kiskorától kezdve, precíz, pontos vagy épp ellenkezőleg, kapkodó, türelmetlen

őzike: érzékeny, kedves és tiszta szívű. Nagyon jók a megérzései, az intuíciói. Együtt érzően támogatja azokat, akik segítségre szorulnak. Naivitását olykor ki is használhatják.

P

palack: titokzatos, rejtélyes, nem szívesen adja ki magát másoknak. Ösztönösen nyitott a spiritualitásra, amit szeretne felszabadítani magában.

palota: gyermeklelkű, álmodozó, aki vágyik a biztonságra, a védelemre. Stabil pontokra, kapcsolatokra és számára ismerős helyzetekre van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát.

papírsárkány: játékos kedvű, tervezgető nagy álmokat dédelgető, fantáziadús, de a hétköznapok szürkeségét fárasztónak találja, így a megvalósítás gyakorolnia kell

paprika: iróniával, jó humorérzékkel rendelkezik, olykor azonban hajlamos csípős megjegyzéseket tenni. Nehezére esik az alkalmazkodás, az engedelmesség

párna: szüksége van a biztonságra és szereti a kényelmet. Ebből fakadóan hajlamos lehet a lustaságra, érzelmileg is nehezebben mozdul ki egy-egy szituációból

patkó: látszólag vidám, bizakodó életfelfogású, aki bízik a szerencséjében. Ám emögött a látszólagos laza hozzáállás mögött nagyadag bizonytalanság is megbújhat.

perec: finom érzésű, elmélyült, szenzitív, ezért gyakran visszahúzódó, fontos számára a fizikai biztonság, az otthon

pillangó: szereti a szép, csinos holmikat, álmodozó és kissé naiv, művészi vagy egyéb képességeit olykor időbe telik kibontakoztatni

pipa: nyugodt, megfontolt, békés természetű. Szeret a háttérbe húzódva figyelni. Ritkán veszti el a türelmét. Érzelmeit, véleményét nem szívesen osztja meg másokkal

plusz-jel (kereszt): belső konfliktusai és a benne rejlő ellentéteket kell megtanulnia összhangba hozni. Fontos számára, hogy pozicionálja, meghatározza magát a világban.

pohár: fontos számára a család, az otthon. Nyílt, megbízható, hűséges és őszinte. Érzései erősek, de csak azokkal szereti megosztani, akik igazán közel kerültek hozzá.

polip: intuitív, empatikus és találékony. Könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez, mégsem befolyásolható. Pontosan megfigyel maga körül mindent, gyorsan tanul

postaláda: szívesen gyűjti össze a híreket, az információkat. Ő mindig tud valami érdekeset mesélni. Optimista, bizakodó természete miatt mások érdeklődve hallgatják.

pöttyös labda: életvidám, játékos, pajkos, keresi és kedveli mások társaságát, könnyen esik szerelembe

R

rádió: szereti figyelni a körülötte zajló események, sőt odafigyel mások véleményére. Ehhez társul jó beleérző-képessége, amivel sokszor szinte ráérez jövőbeli eseményekre.

répa: gyakorlatias, valóság közeli, ragaszkodó és hűséges, fontos számára a származás, a család, a gyökerek, elsősorban az élet praktikus és érzéki oldalát élvezi

repülő: spirituális, ötletes, inspiratív. Abban a tevékenységben, ahol örömet és szabadságot talál, erőfeszítések nélkül tud előrehaladni. Hajlamos azonban elrugaszkodni a földtől

róka: óvatos és elővigyázatos, aki szereti kiismerni, felderíteni a helyzeteket mielőtt cselekedne. Megoldásai ötletesek, cselesek. Igazán csak a szűk környezete ismeri igazán.

roller: aktív, mozgékony és nagyon önálló személyiség. Kedveli a kihívásokat, a versenyhelyzeteket. Szeret mozgásban lenni, nehezen viseli a tétlenséget.

rózsa: meglehetősen tudatos, fiatalon is érett személyiség. Teljességre, harmóniára törekszik, ezért igyekszik mindenből kihozni a lehető legtöbbet, legszebbet.

ruha: fontos számára, hogy mit gondolnak róla mások. Ezért igényes és nagyon odafigyel magára. Olykor túl sok mindenkinek is szeretne megfelelni, ettől bizonytalanná válhat.

S

sál: vonzódik a titkokhoz, a rejtélyekhez, ő maga is kissé titokzatos, nehezen kiismerhető, szereti a háttérbe húzódva szemlélni a dolgokat

sapka/kalap: bár könnyen beilleszkedik csoportba, közösségbe, saját véleményétől, elképzeléseitől nem hagyja magát eltántorítani, lelke mélyén mindig független marad

sátor: nyitott a világra, szereti a kalandot, a romantikát. Otthonosan érzi magát szinte bárhol, mert a stabilitást önmagában és nem a külső körülményekben keresi

seprű: aktív, tevékeny, aki megbecsüli  az önfeledt, gondtalan perceket, élénk fantáziájával hatással van másokra, szereti irányítani maga körül az embereket, az eseményeket

süni: éles eszű és leleményes, vigyáz az értékeire, ügyesen megszerzi azt, amit akar, kerüli azokat a helyzeteket, ahol bánthatják, megsérthetik

szaloncukor: fontosak számára a különleges pillanatok, szereti megadni a módját mindennek.Nagyon igényli a szeretetet, a figyelmet, a törődést

szánkó: optimista, vidám, eleven, aki szereti, ha a dolgai könnyen, egyértelműen alakulnak, ám ha akadállyal találkozik, időbe telik, míg alkalmazkodik az új szituációhoz

szék:  fontos számára a fizikai (később anyagi) biztonság, a stabilitás, gyakorlatias gondolkodású, megfontolt, bizonyos helyzetekben már túl kényelmes is

szekrény: titokzatos vagy titkolózó, aki nem szereti magánügyeit a nagy nyilvánosság elé tárni. Szereti életét rendben tartani, ebből a biztos, stabil háttérből tölti fel az energiáit.

szélmalom: szellemi beállítottságú, rugalmas és nyitott gondolkodású. Kiváló közvetítő és átadó. Tanulási feladata, hogy saját hitrendszert alakítson ki és kitartson nézetei mellett.

szemüveg:  éleslátású, érdeklődő, világra nyitott, aki szereti látni a mélyebb összefüggéseket, megismerni a valódi okokat, de valódi énjét nehezen tárja a világ elé

szilva: jó kedélyű, vidám természetű, aki az élet egyszerű szépségeit, apró örömeit is tudja élvezni, értékelni

szív: szociálisan érzékeny, segítőkész, de maga is nagyon igényli a törődést, a szeretetet, érzelmileg meglehetősen kiszolgáltatott

szivárvány:  álmodozó természetű, színes egyéniség, aki szívesen követ magasztos eszméket, ám a gyakorlati kivitelezést, a megvalósítást folyamatosan gyakorolnia kell

szőlő: vidám, bohókás és társaságkedvelő természetű, alapvető elégedettség, életigenlés jellemzi, ezért a bőség is áramlik felé

szőnyeg: szereti a mozgást, a változatosságot. Igaz, eltűri a monotonitást is, de közben a képzelete gyakran egész máshol jár. Karakán, saját életét maga akarja alakítani.

T

tányér/tál: jó érzékkel veszi észre az élet kínálta lehetőségeket. Mások esetleg szerencsésnek gondolják, pedig ő csak nyitott szemmel jár, és van bátorsága elfogadni ezeket

teknős: fegyelmezett, visszafogott, akár visszahúzódó típus. Megfontolt, képes magán uralkodni. Békés derűt sugároz, ő nem a hirtelen reakciók és a heves indulatok embere

telefon: jó kommunikációs képességei vannak. Igényli a társaságot, a kapcsolatokat, szereti problémáit, gondolatait megbeszélni, megosztani másokkal

televízió: folyamatosan igényli az új impulzusokat, érdeklődő, kíváncsi. Egyedül nem érzi jól magát, társakra, társaságra van szüksége. Sok, színes, főleg felszíni ismerettel rendelkezik

tojás: az élet szám ára csupa fejlődési lehetőség, termékeny és kreatív személyiség, aki az eredményeivel sosem elégedett, ezért mindig újabb és újabb kihívásokat keres

torta: szereti élvezni a finom falatokat, a kellemes perceket, igyekszik minden fontosabb momentumnak ünnepélyes hangulatot kölcsönözni. Olykor kissé mohón falja az életet

tölcsér: szenzitív, érzékeny, befogadó. Szereti megismerni és megérteni az érzéseket. Van benne valami örök báj, ártatlanság, bizonyos helyzetekben akár naivitás is

törpe: okos, intelligens, agyafúrt. Szívesen szórakoztat másokat, viccelődő természetét felnőttként sem növi ki. Tehetségét érdemes gyakorlati dolgokban is megvalósítani

traktor: erős és teherbíró. Eredmények elérése érdekében képes kitartóan, sőt akár monoton módon dolgozni. Akkor teljesít a legjobban, ha hagyják önállóan tevékenykedni

tulipán: jó ízlésű, igényes, magas fokú esztétikai érzékkel, esetleg művészi képességekkel rendelkezik, szeret a középpontban lenni, de ezt sosem erőszakkal, hangoskodással éri el

: megfontolt, pontos, részletekbe menően precíz. Szeret a dolgok végére járni elvarrni a szálakat. Olykor hajlamos a kekeckedésre, a piszkálódásra, a csípős megjegyzésekre

tükör: fontos számára a jó megjelenés, a kifinomult ízlés. Maga körül is szereti a szépet. Szüksége van a folyamatos visszajelzésekre, megerősítésre, a kapcsolatokra.

V

vállfa: letisztult, határozott személyiség, aki bár könnyen alkalmazkodik, mégis minden külsőség, szituáció ellenére megőrzi saját egyéniségét

vasaló: fontos számára a rend, nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is. Szereti elsimítani a problémás élethelyzeteket, így képes a lassú, de biztos előrehaladásra.

váza: komoly alaptermészetű, fogékony a szellemi dolgok iránt, érzékeny és intuitív, ezért óvatos és elhatárolódó, sok belső értékkel rendelkezik, kedveli a szépséget, a harmóniát

virág: szereti az egyszerű szépséget, romantikus, érzelmes, kreatív és művészi, de nehezen válik felnőtté

vitorláshajó: mindig talál valamilyen tevékenységet – akár egymagában is – amivel leköti magát, lelkileg fogékony, érzékeny, beleérző

vonat: felfedező, kalandvágyó, nagyszabású terveket dédelgető, de a megvalósításban megfontolt, erejét, idejét jól beosztó, nagy teherbírású

vödör: fontos számára a család, otthonos, gyakorlatias, nyílt, megbízható, hűséges és őszinte, érzéseit szereti másokkal megosztani (olykor rázúdítani)

Z

zászló: szeret a középpontban lenni, olykor dirigálni is, fontosak számára az elképzelései, amit szívesen meg is oszt másokkal.

Forrás: Padparads Astrology