Kezdőlap Színes Szívszorító: A hatéves kislány segíti nagybeteg öccsét

Szívszorító: A hatéves kislány segíti nagybeteg öccsét

Szívet tépő fotókat osztott meg egy amerikai édesanya rákos kisfiáról, és neki mindenben segítő nővéréről.

A négyéves Beckett Burge és családja tavaly áprilisban kapta a szörnyű diagnózist, miszerint a kisfiú leukémiás. A fiú ezután hosszú hónapokat töltött kórházban. A gyerekek édesanyja, Kaitlin még az év elején készítette ezt a fotót a gyerekekről, de csak most hozta nyilvánosságra azt:

A kis Beckett egy kemoterápiás kezelés után annyira rosszul lett, hogy a vécére is alig bírt kimenni, ám nővére, a hatéves Aubrey segített neki ebben is, ahogy mindenben, amiben csak tud. Együtt sétálnak, a kislány simogatja, nyugtatja, ápolja öccsét. A fotó hihetetlen sebességgel söpört végig a nemzetközi sajtón.

„Elképesztően erős kapocs van kettejük között. Amióta Aubrey szembesült azzal, hogy milyen beteg az öccse, már-már felnőttként viselkedik, és mindenben igyekszik segíteni. Felmossa a fürdőszobát, kérés nélkül kitakarít, még a sportolást is felfüggesztette, hogy minél többet segíthessen. Amikor együtt látom őket, a szívemet melegség önti el, de aztán hamar a sírás határán találom magam. Ennyi idős gyerekeknek önfeledten, boldogan kellene játszaniuk a jó levegőn, nem pedig kórházi kezelésekre járniuk, vagy takarítaniuk” – mondta a 28 éves édesanya.

Az orvosok szerint Beckettre még több évnyi kórházi kezelés vár, és még ez sem biztos, hogy elég lesz a teljes gyógyuláshoz. A legerősebb gyerekeknek engedélyezett gyógyszereket kapja, és a szülők elmondása szerint fiúk fegyelmezett és kitartó. Amikor épp jobban van, szívesen játszik nővérével, a szomorúság pedig csak ritkán látható rajta.