Kezdőlap Színes 4 lépés a tökéletesen zöld otthon felé

4 lépés a tökéletesen zöld otthon felé

Manapság egyre többen odafigyelnek arra, hogy minél környezettudatosabban éljék az életüket. A globális felmelegedés, az erdőtüzek, az óceánokban halmozódó szemét mind-mind arra ösztökélik az embert, hogy jobban odafigyeljen arra, hogy mit hagy maga után. Szerencsére ma már egyre több lehetőségünk van rá, hogy környezettudatosan éljük az életünket. 

Ha már megvan az elhatározás, vegyünk igénybe komposztáló berendezést, járjunk csomagolásmentes boltokba és vegyünk részt napelempályázatokon, hogy kedvezményesebben telepíthessük ezt a bolygóbarát rendszert! Elmondjuk, hogyan érdemes ebbe belevágni!

4 lépés a tökéletesen zöld otthon felé

A zöld otthon a háznál kezdődik. Ha a nulláról indulunk, az építkezés során használt alapanyagok is lehetnek környezetbarátak, ám ha kész házat alakítanánk át, akkor sincs minden veszve! Azon túl, hogy zöldíthetünk magán a házon, mi magunk is változtathatunk berögzült – bolygóra káros – szokásainkon. E kettő együttes erejével lehet otthonunk és életünk is környezetkímélő.

Fenntartható építőanyagok

Ha mi magunk építjük fel házunkat, az építkezés során is odafigyelhetünk arra, hogy fenntartható módon készüljön el álmaink otthona. Ügyeljünk arra, hogy a munka során felhasznált anyagok ne legyenek mérgezőek ránk vagy a környezetünkre nézve! Már a szállításnál is figyelembe vehetjük, hogy környezetbarát módon jussanak az alapanyagok a telkünkre. A felhasznált anyagok akár újrahasznosítottak is lehetnek, így akár egy lebontott házból megmentett téglákat is használhatunk. 

Ha pedig már áll a ház, akkor is érvényes a káros anyagok kerülésének elve, különös tekintettel a festékekre és lakkokra, amik bizonyítottan káros hatással lehetnek az egészségre.

Napelem

A napelem egyre népszerűbb Magyarországon, ami nem csoda, hiszen évente több mint kétezer órán keresztül tűz a nap, így a napelem mindenképpen jó befektetés. Ha bizonytalanok vagyunk benne, érdemes kipróbálni egy napelem-kalkulátort, ami megmutatja, hogy az átlagos energiahasználatunkat hány berendezés tudja fedezni. Egy jó napelem-kalkulátor még azt is elárulja, hogy milyen teljesítményű panelt válasszuk, és hogy tetőnkön hol lenne a legjobb helye. De ami a legfontosabb: kiderül, hogy évente mennyit spórolhatunk az által, hogy a nap segítségével fedezzük otthonunk áramszolgáltatását. 

Ha a döntés megszületett, érdemes körbenéznünk a napelempályázatok között, hogy kedvezményesebb áron juthassunk hozzá ehhez a megoldáshoz.

Geotermikus otthon kialakítása

A geometrikus otthon rendkívül jó találmány, ám lakás esetében nem használható, ugyanis kertre is szükség van ahhoz, hogy egy jól működő geotermikus rendszert állítsunk fel. Ehhez a földben olyan csőrendszert kell elhelyezni, aminek segítségével kinyerhetjük a talajban levő hőt, így melegítve fel otthonunkat. Ha nem szeretnénk csőrendszerrel bajlódni, hőszivattyút is használhatunk, ami szintén hasznosítja a föld mélyén lévő hőmérsékletet. 

Hő- és fényszigetelés

Rengeteg energiát megspórolhatunk azzal, ha ügyelünk arra, hogy otthonunk jól szigetelt legyen. Nyilvánvalóan sokat számít a falak minősége, de a nyílászárók is ugyanilyen fontosak. Ma már a műanyag ablak- és ajtókeretek a legmegbízhatóbbak szigetelés szempontjából, illetve a dupla ablaküveggel tehetünk még arról, hogy védve legyünk a hideg és a meleg ellen. Ide sorolható a redőny fontossága is, ám ez is csak akkor működőképes, ha az ablakon kívül helyezkedik el, hiszen így már az üveg sem tud átforrósodni. 

Mit tehetünk még?

Ha házunk önmagában környezetbarát, még mi is tehetünk azért, hogy fenntarthatóbb életet éljünk. Ehhez érdemes fokozatosan átállni a zero waste-életmódra. Ennek lényege, hogy olyan élelmiszereket vagy egyéb termékeket vegyünk, amelyeknek nincs csomagolása, vagy ha van, az újrahasznosítható. Ha szükségünk van valamilyen használati tárgyra – számítógépre, bútorra vagy ruhára –, ahhoz is hozzájuthatunk használtan. Ez nemcsak olcsóbb, még a környezetünket is védjük vele! 

Ma már nemcsak akkor komposztálhatunk, ha van kertünk, ugyanis több olyan módszer is létezik, aminek segítségével lakásunkban is természetbarát módon szabadulhatunk meg a lebomló maradékoktól. De a vízfogyasztásra is odafigyelhetünk: gyűjthetjük a kertben az esővizet, ám az is lehetőség, hogy csak akkor mosunk, ha egy egész mosógépnyi ruha összegyűlt, illetve a zuhany alatt töltött időt is csökkenthetjük.

Mit nyerünk ezzel?

Azáltal, hogy otthonunkat és életünket környezetbaráttá tesszük, nemcsak a környezetnek, hanem magunknak is kedvezünk. Azon túl, hogy kisebb ökológiai lábnyomot hagyunk, sokat spórolhatunk mind a rezsin, mind az életünkön. Ugyan bizonyosan meg foguk lepődni azon, hogy hosszabb távon mennyit takarítunk meg, a napelem-kalkulátorral ezzel pontosan tisztában lehetünk már azelőtt, hogy belevágnánk a beruházásba.

Egy környezetbarát otthon kialakítása elsőre drágának tűnhet, ám az idő bennünket fog igazolni: ahogy egyre fontosabban lesz a fenntartható életmód, úgy bizonyosodik be, hogy hosszabb távon nemcsak saját magunkkal teszünk jót, hanem környezetünkkel is.