Kezdőlap Színes A faültetés lehet az emberiség legerősebb fegyvere a globális felmelegedés ellen

A faültetés lehet az emberiség legerősebb fegyvere a globális felmelegedés ellen

Svájci kutatók szerint az erdőtelepítés a leghatékonyabb megoldás a globális felmelegedés problémájára. A szakemberek úgy vélik, hogy az eddig gondoltnál lényegesen több, 900 millió hektárnyi területet lehetne fásítani világszerte, ez pedig 25 százalékkal csökkentené a légköri szén-dioxid mennyiségét – írja a 24.hu.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint egymilliárd hektárnyi fát kellene ültetni a világon ahhoz, hogy az emberiség a század közepére 1.5 Celsius-fokban korlátozza a globális hőmérsékletemelkedést.

A mértékadó Science című tudományos lapban publikált tanulmány szerzői megvizsgálták, hogy bolygónk mely területein és mennyi fát lehetne ültetni, továbbá azt is, hogy az új erdőterületek milyen hatással lennének a légköri szén-dioxid-koncentrációra.

A Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) szakértői a Google Earth térképszoftverét és a fotointerpretáció módszerét használva azt állapították meg, hogy a már létező erdőségek, városi és mezőgazdasági területek mellett még világszerte 0.9 milliárd hektárnyi terület alkalmas faültetésre.

A szakértők szerint amikor ezek a fák teljesen kifejlődnek majd, kb. 200 gigatonnányi szén-dioxidot – vagyis az ipari forradalom óta az emberi tevékenységek által kibocsátott káros anyag közel kétharmadát – lesznek képesek elnyelni, ami a légkörben lévő szén-dioxid-mennyiség negyede.

„A tanulmányunk azt bizonyítja, hogy jelen pillanatban az újraerdősítés a legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára” – mondta Tom Crowther, a tanulmány egyik vezető szerzője. Kiemelte: „ha most cselekszünk, akár 25 százalékkal is csökkenthetjük a légköri szén-dioxid koncentrációt, olyan szintet elérve ezzel, amelyre közel egy évszázaddal ezelőtt volt példa.”

A kutatók hat országot neveztek meg az újraerdősítés „gócpontjaként”: Oroszország, az USA, Kanada, Ausztrália, Brazília és Kína területén van a legtöbb faültetésre alkalmas terület. A szakértők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a lényeg most a gyorsaság, ugyanis a bolygó melegedésével párhuzamosan fogynak majd az erdősíthető területek.

„Ugyancsak kulcsfontosságú, hogy megvédjük a már létező erdőterületeket, folytassuk a klímavédelmi intézkedéseket, és csökkentsük a fosszilis tüzelőanyagok használatát” – szögezte le Crowther.

Más szakértők szerint azonban a tanulmány „túl szép ahhoz, hogy igaz legyen”. Az Oxfordi Egyetem munkatársa, Myles Allen szerint az újraerdősítés csupán az egyike a hatékony stratégiáknak, de semmiféleképpen sem az elérhető legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára, messze elmarad ugyanis a fosszilis tüzelőanyagokból eredő károsanyag kibocsátás nullára csökkentésétől.

Megint mások túlzónak tartják a fák szén-dioxid-elnyelő képességével kapcsolatos becsléseket.