Kezdőlap Színes Hugh Jackman több mint húsz év után is rajong feleségéért

Hugh Jackman több mint húsz év után is rajong feleségéért

Idén lesz 23. éve, hogy a sármos színész boldog házasságban él a nála 13 évvel idősebb Deborra Lee Furnessel.

A színész hálás a sorsnak azért, hogy még azelőtt találtak egymásra, hogy ő híressé vált.

„Elmondhatatlanul hálás vagyok, amiért azelőtt találkoztunk, mielőtt a karrierem elkezdett felfelé ívelni, mert így ami az életemben történt, a kamera mindkét oldalán, azt mind együtt csináltuk végig.” – Nyilatkozta Hugh Jackman. „Az első munkáim egyikén találkoztam vele, ő akkor igazi sztár volt, teljesen beleestem, de nem csak én, az egész stáb odavolt érte. Én annyira zavarba jöttem tőle, hogy egy hétig nem is mertem vele beszélni.”

Deborra-Lee Furness ausztrál színésznő, rendező és producer sosem tartotta magát különösebben „szerencsésnek” azért, amiért a világsztár felesége lehet. Egy korábbi interjúban egészséges önértékeléssel beszélt arról, hogy mindketten egyformán hálásak lehetnek azért, amiért megtalálták egymást.

„Ő a legjobb, ami valaha történhetett velem, és ez csak egyre jobb és jobb lesz” – áradozott Jackman, aki szerint kapcsolatuk elején mindenki kételkedett bennük a korkülönbség miatt.

A színész sosem érezte, hogy kimarad valamiből azért, mert nem él a kínálkozó lehetőségekkel. Számára nem is kérdés, hogy ahhoz a nőhöz legyen hűséges, akivel két gyermeket fogadtak örökbe.

„Nekem tökéletes a családom, tökéletes a közös életünk, még ha természetesen nem is hibátlan.” – zárta gondolatait a sztár.