Ma lett 73 éves Venczel Vera színésznő, az Egri csillagok Vicája. Isten éltesse őt még sokáig!

Venczel Vera 22 éves volt, amikor bemutatták az Egri csillagokat, melyben ő játszotta Cecey Évát, vagyis Vicuskát. A színésznő ma ünnepli 73. születésnapját.

A Vígszínház örökké gyermek arcú, huncutul mosolygós tekintetű, gyönyörű és rebbenékeny művésznője (Jászai Mari-díjas) ma ünnepli a születésnapját. Drága Vera, Isten éltessen sokáig!

Ma ünnepli 73. születésnapját Venczel Vera, akinek a neve összeforrt az Egri csillagok című filmmel, illetve az abban játszott szerepével, Vicuskával. Várkonyi Zoltán már másodéves színművészetisként szerepeltette a Vígszínházban, miután lediplomázott, le is szerződtette – a teátrumnak azóta is hű tagja. A neves rendező filmjei révén országosan is ismertté tette a színésznőt: a Kárpáthy Zoltán (1966) és az Egri csillagok (1968) hatalmas siker lett – írja a Femina.

Venczel Vera volt a ’60-as és ’70-es évek egyik legszebb színésznője

Miután Venczel Vera lediplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Vígszínház társulatának tagja lett: a színésznő a mai napig hűséges a társulathoz. Jelenleg a Sógornők, A vágy villamosa és A félkegyelmű című darabokban láthatják őt a színházrajongók. Karrierje során több mint száz filmben és sorozatban szerepelt, és szakmailag is elismerték több alkalommal.

Venczel Vera születésnapjára

VENCZEL VERA 70!A Vígszínház örökké gyermek arcú, huncutul mosolygós tekintetű, gyönyörű és rebbenékeny művésznője ma ünnepli a születésnapját. Drága Vera, Isten éltessen sokáig!http://vigszinhaz.hu/2016/03/10/venczel-vera-70/

Közzétette: Vígszínház – 2016. március 10., csütörtök

Ő kapta meg az 1970-es Monte Carló-i Filmfesztiválon a Pillangó című filmben nyújtott alakításáért a legjobb női alakítás Arany Nimfa-díját. 1975 óta ő is Jászai Mari-díjas színésznőnek vallhatja magát, 2008 óta pedig a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2018 szeptemberében átvehette a Színház- és Filmművészeti Egyetem nyitóünnepségén az aranydiplomáját.