Kezdőlap Bidista tippek 3 csillagjegy számára 2020 valóban új kezdetet jelent!

3 csillagjegy számára 2020 valóban új kezdetet jelent!

Új évbe, és új évtizedbe is léptünk, az ilyen időszakokban sokan számítanak nagy változásokra, vagy épp tesznek fogadalmakat, hogy mit csinálnak majd másképp. A csillagok állása szerint három olyan jegy van, amely komoly változásokra számíthat az idén, ők mindent újra kezdhetnek 2020-ban!

Skorpió

Eljött a tettek ideje! A Skorpiók sokat terveztek és vártak a tavalyi évben, inspirációt, motivációt gyűjtöttek. Ez egy fontos életszakasz volt, de ennek vége, most itt az ideje annak, hogy a terveket megvalósítsák. Szerencsés év vár rájuk, így több kedvező lehetőség is megtalálhatja őket. Mindenbe azonban nem lehet belevágni egyszerre, így a legfőbb feladatuk az lesz, hogy a sok választási lehetőségből a legjobbat válasszák ki. Ha ez sikerül, életük egyik legjobb éve lehet a 2020-as, de mellé semmiképp nem fognak majd, bármerre is lépnek, értékes tapasztalatokkal gazdagodnak. Különösen az anyagiak terén számíthatnak majd pozitív változásokra, amely megadhatja azt a biztonságérzetet a Skorpióknak, amire régóta vágynak. Ha pedig idén kevésbé lesznek makacsak, és elismerik, ha hibáztak, akkor a családi, emberi kapcsolataik is sokkal gördülékenyebbek, konfliktusmentesebbek lesznek.

Nyilas

A Nyilasok valóban tiszta lappal kezdhetik az évet, ez pedig számtalan előnnyel jár majd számukra. A Nyilasok kedvelik a kalandokat és a kihívásokat, viszont nem félnek az átmeneti veszteségektől, és az újrakezdéstől. Emiatt bátor döntéseket is meghoznak, kockáztatnak, ami sokszor nagy sikerekkel jár. A következő időszak szerencsés lesz a számukra, így bátran rizikózhatnak majd, persze az ésszerű határok között maradva. Mindemellett érdemes lehet bizonyos szokásoktól és beidegződésektől megválniuk, mert sok energiát emésztenek fel, amikre máshol lenne szükség. Fontos lenne kicsit lassítani, és távolabbról az életükre tekinteni, mert sok olyan dolgot tesznek, amire semmi szükség nincs. Fortuna most fogja a Nyilasok kezét, ezért nincs más dolguk, mint bátornak lenni, és leszámolni az energiarabló tevékenységekkel.

Halak

Sok Halak jegyű embernek szinte a nulláról kell kezdenie ezt az évtizedet. Az első hónapok ennek megfelelően nem lesznek könnyűek, minden kezdet nehéz. Akik eddig tagadásban voltak, most azok is rájönnek majd, hogy muszáj gyökeres változtatásokat végrehajtani egy sikeresebb élet érdekében. Még nincs késő, itt egy új lehetőség! Ha pedig sikerül új alapokra helyezni bizonyos karrierrel és magánélettel kapcsolatos dolgokat, akkor fényes sikerek várhatnak a Halakra. Azok járnak jól közülük az idén, akik nem ijednek meg a változástól, és cselekedni fognak. A legnagyobb előrelépés a párkapcsolatok terén várható, megérkezhet sok Halak jegyű ember életébe az az ember, akit már nagyon régóta keresnek. Ezért is lesz fontos, hogy érzéseiket felvállalják, nyíltan kimutassák, nehogy elússzon a nagy lehetőség. A csillagok mindenben támogatják most azokat a Halakat, akik nem félnek új fejezetet kezdeni. Félelem nélküli, nyitott, nyugodt év várhat rájuk.