Kezdőlap Színes Csúszik a Törőcsik Mari életéről szóló darab bemutatója

Csúszik a Törőcsik Mari életéről szóló darab bemutatója

Fotó: Stekovics Gáspár és Bálint F Gyula

Leghamarabb 2020-ban lesz látható az alkotás.

Eredetileg idén decemberben tervezték bemutatni a Törőcsik Mari pályafutásáról szóló darabot, Járai Máté, a legendás színésznő unokája szerint azonban ebből már semmi sem lesz. Többek között azért, mert Járai még nem kapta meg az engedélyt Selmeczi Györgytől arra, hogy felhasználja a zeneszerző Törőcsiknek írt dalait – írja a life.hu.

„Amennyire én tudom, a zeneszerző nem szerette volna, hogy Marin kívül bárki más elénekelje a dalokat, ugyanis azokat személyre szabottan neki írta, az ő hangjára, az ő személyiségéhez igazítva. Ráadásul a szövegek is úgy lettek megírva, hogy azok csak egy nőtől hangozzanak jól, hitelesen, úgyhogy azt hiszem érthető, hogy nem szívesen hallaná ezeket a nótákat mástól. Maga Mari is csalódott a csúszás miatt, nagyon várta a bemutatót, szerette volna újra színpadon látni unokáját, és persze az is érdekelte, hogy hogyan dolgozza át a dalokat, de erre még várni kell. Mari csak remélni tudja – velünk együtt – hogy a bemutató idején olyan állapotban lesz, hogy meg tud jelenni majd a nézőtéren.” – mesélte egy neve elhallgatását kérő bennfentes.

A színésznő egészségi állapotáról sokat írt a sajtó az utóbbi időben, sajnos nem ok nélkül. A család elmondása szerint Törőcsik fáradékony, sokat alszik, és nagyon nehezen viseli az időjárás változásait.