Kezdőlap Receptek Karácsonyi gesztenyés pöfeteg, nálunk nagy kedvenc ez az aprósüti

Karácsonyi gesztenyés pöfeteg, nálunk nagy kedvenc ez az aprósüti

A gesztenyés pöfeteg recept nagy kedvenc lett a családban, így ott a helye a karácsonyi aprósüti receptek között is. Nagyon finom és annyira egyszerűen el lehet készíteni.

A gesztenyés édességek kedvelőinek ez a recept hamar elnyerheti a tetszését, nagyon kellemes ízvilága van, amivel egyszerűen nem lehet betelni.

Elkészítés:

A videóban láthatod, hogyan készül, a feliratokat kapcsold be hozzá

Nagyon finom, kívül roppanós, belül pedig nagyon puha. Ennél finomabb aprósütit még nem igazán készítettünk, legalábbis a család szerint. A tészta hozzávalóit egyszerűen csak össze kell gyúrni, formázzuk és utána már süthetjük is. Ez a süti már a sütőben csodás illattal csalogat mindenkit a konyhába.

Nem szabad túlsütni, mert akkor viszont a belseje nem lesz puha. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra és maximum 14 perc után vegyük ki a sütiket. Ekkor még kissé puhának tűnnek, de ne rémüljünk meg, ahogy kihűl, teljesen megszilárdul. Csak akkor érdemes fogyasztani is, amikor már teljesen kihűlt, de mondjuk nálunk általában már langyosan elkapkodja a család a tepsiről.