Macaulay Culkin-nal forgatott egy rövidvideót a Google, amit megannyiszor meg fogunk nézni!

A Google úgy döntött, hogy nosztalgikus érzéseinkre hatva, elkészít egy rövid promóciós videót az immáron 38 éves Macaulay Culkin-nal, aki persze kit is játszhatott volna mást, mint a jól ismert Kevin McCallistert!

A mindössze egy perces videóban az 1990-es film néhány jelenete is látható, amelyeket már milliószor láttunk és bizonyára már fejből tudunk. Azonban most a felnőtt Kevin új technológiákat használ, nevezetesen a Google-asszisztenst, hogy ne fizessen a pizzáért a futárnak, vagy éppen, hogy túljárjon a „Vízi Naplopók” eszén. Összességében minden úgy történik, ahogy megszokhattuk.

Nos, Macaulay Culkin újfent nagyszerűen alakítja szerepét!

Ő Macaulay Culkin, aki már 38 éves, és még mindig a tökéletesen játssza Kevin McCallister szerepét!

Bizony ő volt az, aki a Reszkessetek betörők filmekben a főszerepet játszotta.

Ebben az egy perces Google által készített reklámban is annyira jól alakít!

Egy perc alatt Macaulay és a Google felidéztek néhány fontosabb pillanatot az 1990-es filmből.

És ó, igen, sikerült tökéletesen átadniuk az eredeti film hangulatát!

Kevin McCallister tehát egyedül van otthon – 28 év után! Nézzük!

Talán nem is kell mondanom, hogy az internetezők kitörő örömmel fogadták a videót!?

„Ez valami egészen nagyszerű lett! Itt az ideje, hogy újra megnézzük a Reszkessetek betörőket!”

„Valaki, aki a marketing részlegen dolgozik, ezért nagy jutalmat fog kapni, mert ez az egyike azon kevés reklámoknak, amit hajlandó vagyok önként újra megtekinteni.”

„Életemben először néztem végig egy reklámot az elejétől a végéig… …és nem bántam meg!”

Egyébként az alkotók úgy döntöttek, hogy még teljesebbé teszik a boldogságunkat, és egy „rendezői változattal” örvendeztették meg a film rajongóit.

És erre természetesen rengeteg pozitív megjegyzés érkezett.

„Macaulay Culkin olyan jóképűnek és fiatalnak tűnik. Nagyon örülök, hogy elvállalta.”

„Remélem, hogy lesz folytatása a filmnek, ahol mondjuk Kevin véletlenül egyedül hagyja otthon a lányát.”

„Macaulay Culkin nagyon szuper!”

Várjuk, hogy új filmekben szerepelj, Macaulay!

Nos, mi is lehetne szebb karácsonyi ajándék?