Végre nem politika, nem irigykedés vagy mérgelődést kellett olvasni 🙂
Tegnap este sajnos lekéstem az utolsó buszt, így gyalog indultam el az országúton. Gondoltam az arra járó első autót lestoppolom. Megláttam egy lassacskán felém közeledő fénycsóvát. A kocsi lassan mellém gurult és én meg sem várva, hogy megálljon, kinyitom a jobb oldali ajtót és beugrok…
Megdöbbenve látom, hogy az autóban nem ül senki, de az szépen egyenletesen halad tovább.
Első megdöbbenésemből felocsúdva – arra gondoltam, hogy itt legalább nem fázok – elnyújtózom az ülésen, de ekkor hirtelen észreveszem, hogy az úton egy kanyarhoz közeledünk.
Még mielőtt a kormányhoz nyúltam volna, megjelenik egy kéz és a kocsit a helyes irányba kormányozza, majd eltűnik.
Köpni nyelni nem tudtam a megdöbbenéstől, főleg amikor a jelenet a következő kanyarnál megismétlődik, majd újra és újra, ahogy épp az útirány megkívánja. Végül elérkeztünk egy benzinkúthoz ahol a kocsi begördült a parkolóba…
Félelmemben meg sem vártam, hogy a kocsi megálljon kipattantam és berohantam a töltőállomásra. Megpillantottam a pult mögött álldogáló kutast és éppen belekezdenék az elképesztő történet elmesélésébe, amikor kinyílik az ajtó és belép két ázott pasas. Az egyik rám pillantva odaszól a másiknak:
– Te Géza! Itt a srác, aki beugrott a kocsiba amikor toltuk…
