Vigyázat: az alábbiakban szokásaink megzavarására alkalmas, mítoszromboló öltözködési tippek következnek!
Mostanra ugyanis már közhelynek számít, hogy a vörös (avagy piros) a vonzerő és a csábítás színe, és mint ilyen, a szenvedélyes, magabiztos és vonzó nők fegyvertárának kelléke, amit ráadásul egy bizonyos kor felett már nem ildomos viselni.
Az állítás első felét persze nem vitatjuk, hiszen a piros szín szimbolikája kulturális hagyományunk része. Így lehet abban is valami, hogy szívesebben választanak piros ruhadarabokat azok a nők, akiknél dominálnak ezek a minőségek. De azért ne legyünk álszemérmesek: melyik nőben nem lapul ott egy vadmacska, aki bizony szeretné olykor megmutatni magát?! Na ugye! A kérdés tehát csak az, hogy mikor, mennyit és hogyan engedünk belőle látszani.
A piros diszkrét rafinériája
Ha úgy érezzük, hogy mégsem igazán passzol az egyéniségünkhöz a talpig piros, folyamodjunk egy kis női rafinériához! Egy-egy jól megválasztott piros kiegészítővel éppen elég sokat sejtetően mutathatjuk meg karmocskáinkat, anélkül, hogy az túl direkt lenne. A legtöbb színhez és ruhadarabhoz jól passzol egy piros kendő vagy táska, de ha igazán stílusosak akarunk lenni, állítsunk ezekből össze komplett szettet. Elég néhány jól harmonizáló darabot megvenni, és egész évben variálhatjuk őket a legkülönbözőbb stílusú öltözékekkel.
Egy hangsúlyos, piros nyakbavaló, hozzá illő övvel, sneakerrel és válltáskával szuperül mutat a nyári tengerész stílusú öltözetünkkel, legyen az kék vagy fehér, csíkos vagy egyszínű. Ugyanez a kombó az őszi-téli szezonban az egyébként kicsit uncsi szürke, fekete és kék szettekkel tud csodát tenni: viselhetjük egyberuhához, sportos farmerhez vagy éppen kiskosztümhöz. Télen jó választás még a finom bőrkesztyű, meleg sál vagy egy csini svájcisapka is. A bevállalósabbaknál pedig tuti nyerő lesz egy merész bakancs vagy dögös csizma a piros megfelelő árnyalatában!
Kombinálható alapdarabok
Ne idegenkedjünk a piros alapdaraboktól: jól kombinálhatók a legtöbb színnel, és a közhiedelemmel ellentétben mindenki találhat belőle magának valót. A piros esetében fokozottan igaz, hogy leginkább az alkatunknak megfelelő fazon kiválasztása a döntő: egy enyhén karcsúsított, hosszított ingblúz, egy A-vonalú szoknya (nem túl harsány árnyalatban) a teltebb hölgyeken is jól mutat, és negyven, de akár ötven plusszosok is bátran viselhetik irodai öltözékként, vagy egy ünnepi alkalommal.
Ha nadrágról van szó, egy jól megválasztott piros chino nadrág minden nő ruhatárának csinos alapdarabja lehet, alkalomra és a sportosan elegáns hétköznapokra egyaránt. A bővebb szárú vagy a most nagyon trendi magas derekú, húzott fazonokat azonban pirosban inkább a fiatalabb korosztálynak és a karcsúbbaknak ajánljuk, bár az extravagáns vékony hölgyek bármely életkorban bevállalhatják. Ha pedig az igazán nőiesen csábos megjelenésre hajtunk, jó választás a menő szivarfazon, ami egy minimál stílusú fekete felsővel vagy egy zsabós fehér inggel egyaránt szívdöglesztő összeállítás.
Amennyiben mégis idegenkedünk az egyszínű pirostól, viseljük csíkos és pöttyös változatait. Ezek az örök klasszikusok idén is divatosak, és önmagukban is izgalmassá teszik megjelenésünket. Ráadásul optikailag is előnyösen tudunk velük trükközni: az apró pöttyök és a függőleges csíkozás slankít, míg a nagy pöttyökkel kihangsúlyozhatjuk bizonyos testrészeinket.
Habár a pirosnak megvannak a klasszikus színtársításai, az idei sztár a piros–pink/rózsaszín párosítás, de mehet a piros sárgával és a szintén ütős naranccsal is. Merjünk kísérletezni a bátor színösszeállításokkal, csak legyünk nagyon körültekintőek: ha nem passzoló árnyalatokat választunk, csiricsáré papagáj lesz belőlünk, érdemes tehát jó színérzékkel megáldott barátnőnket is magunkkal vinni a bevásárlókörútra.
Az a bizonyos vadító darab…
Nos igen, mindig eljön az a bizonyos pillanat, és ez így is van jól. Az egyetlen aranyszabály, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni: találjuk meg az alkatunkhoz és az alkalomhoz illő fazont! Még a piros esetén is érvényes – sőt itt igazán –, hogy a kevesebb néha több. Lévén, hogy egy piros ruha meglehetősen figyelemfelkeltő darab, ne kövessük el azt a hibát, hogy túl sok húzással és fodorral bonyolítjuk. Válasszunk inkább letisztultan egyszerű fazonokat, melyek előnyösen emelik ki (vagy a szükséges helyeken takarják) alakunkat, és inkább az anyag textúrája vagy egy rafináltan izgalmas megoldás adjon némi pluszt. A kiegészítőkre itt is érvényes, amit korábban írtunk: a feketével és a szürkével nem tudunk mellényúlni, de alkalmi ruhához bátran ajánljuk az arany kiegészítőket is.