A tanítónő megmutatta a diákoknak, hogy milyenek is az emberek! Ha tévedsz elítélnek, ha jót teszel, senki nem dicsér meg

Minden esetben amikor tévedünk az jut eszünkbe, hogy tévedni emberi dolog, de sajnos amikor mások tévednek akkor nem ugyanez jut eszünkbe.

Egy tanítónő szerette volna megtanítani a diákjainak azt, hogyan viselkedjenek azzal az emberrel aki téved. A matematika leckét adta le az osztályában lévő diákoknak, a tábla felé fordult és írni kezdett.

9×1= 7
9×2=18
9×3=27
9×4=36
9×5=45
9×6=54
9×7=63
9×8=72
9×9=81
9×10=90

Amikor befejezte, letette a krétát, majd ismét az osztály felé fordult, a legtöbb diák nevetni kezdett, volt aki gúnyolódott is. Mert az első szorzás eredménye hibás volt.

A tanítónő a következőket mondta a tanulóknak:

“Az első szorzás eredményét akarattal írtam hibásan, mert szerettem volna egy fontos leckét adni nektek. Meg akartam mutatni, hogyan viselkedik a világ veletek. Láthattátok kilenc szorzás eredményét helyesen írtam, de senki sem dicsért meg ezért. Mindegyikőtök nevetett és kritizált egyetlen egy hiba miatt. Az emberek nem fogják értékelni azt a sok jó dolgot amit értük tesztek, de rögtön kritizálni fognak, ha egyszer hibázol. Ne keseredj el! Emelkedj felül az emberek nevetésén és kritikáján és csináld jól a feladatod.”