Sok nő szíve fájt a háború után, amikor a férfi visszatért a fővárosba, de egy lánynak sem sikerült elnyernie a szerelmét, hiába származtak jómódú családból.
A negyvenes években egy hideg téli napon egy fényképész a botanikuskertről készített fotókat a helybéli újság számára. Ugyanakkor egy lánycsapat fittyet hányva a fagyos hidegre, a botanikuskertbe ment sétálni. Amikor a fényképész meglátta őket nem tudta megállni, hogy ne készítsen fotót a négy csinos lányról, akik színes télikabátokban indultak a sétára.
Különösképpen felfigyelt a fényképész az egyik lányra! A fiatal lány szeme azúrkék és a mosolya elragadó volt. A fényképész megkérte a lányt, hogy fogja meg a kezében a most talált virágot.
Másnap az orvosi egyetem egyik frissen végzett tanulója a házuk előtti padon talált egy újságot. Az első oldalon volt a fényképész által lefotózott gyönyörű mosolyú lány, az azúrkék szemeivel. A fiatalember úgy érezte mikor megpillantotta ezt a fotót, mintha megtalált volna egy régen elvesztett kincset.
Azonnal tudni akarta ki ez a lány, mi a neve és azt szerette volna, szerette volna megismerni. Érdeklődött volna az újság szerkesztőségében a lány kiléte felől, de annyi dolga volt, hogy nem sikerült eljutnia odáig, este pedig egy másik városba kellett utaznia. A fiatal orvos jóideje magánál hordta az újságot, hogy bármikor láthassa a lány fényképét, még a frontra is magával vitte.
Az újság időközben megsárgult és tönkrement, a fiatalember pedig elfelejtette a lányt. Sok női szív megdobbant amikor hazatért a frontról, de egyiknek sem sikerült meghódítania a férfi szívét. Egy szombati napon egy volt egyetemista társa meghívta őt a városba egy táncestre. Két olyan hely volt a városban ahová szerettek járni. Az orvos elhatározta, hogy ezen az estén több pénzt fog költeni és egy drágább szórakozóhelyre mentek. A terem tele volt szebbnél – szebb lányokkal, de az orvos tekintete megakadt azon a lányon, akit először meglátott.
Felkérte a lányt táncolni, táncoltak együtt egyszer, kétszer, majd még egyszer és még egyszer és reggel már mind a ketten érezték, hogy ez még csak a kezdet. A harmadik találkozás után a férfi megkérte a lány kezét anélkül, hogy tudta volna, hogy ez meg van írva a számukra…
Tavasszal egy vasárnap délután a fiatal pár elment a botanikuskertbe sétálni. „Tudod szerelmem évekkel ezelőtt amikor itt sétáltam a barátnőimmel, egy fényképész fotót készített rólam. Annyira izgatott voltam, hogy láthatom magam az újság címlapján, ” – mesélte a lány.
Véletlenül nem virág volt a kezedben, kérdezte a férfi. De igen, de honnan tudsz róla? Kérdezte csodálkozva a lány. Fogalmad sincs róla hány éve szerelmes vagyok beléd mondta a férfi és kezet csókolt a feleségének. Ne idegeskedj és ne keseredj el! Ami meg van írva, az úgyis megtörténik!
