Egy szerencsétlen eset következtében elveszítette a lábait, egy labda segítségével járt, most híres sportoló!

Ennek a fiatal lánynak Qian Hongyan története inspirált és a mai napig is több ezer fogyatékkal élő embert inspirál szerte a világon. A 4 éves kislány még 2000-ben egy súlyos autóbaleset következtében elveszítette mindkét lábát. A felnőttek többsége a helyében már rég feladta volna és boldogtalan életének a végét várná. De Qian más volt.

A kislány Kína északkeleti részén, Yunnan tartományban született. Qian szülei nagyon szegények voltak így protézis lehetősége szóba se került. A háziak sokáig a kezükben hordozták a kislányt. De a gyerek szeretett volna önállóan mozogni.

Ekkor a nagypapája szerzett egy kosárlabdát és ráültette az unokáját. Két kőműves szerszám is volt Qian kezében, aminek segítségével már képes volt közlekedni. Így már arra tudott menni, amerre csak akart. Az életvidám kislány fogyatékossága ellenére iskolába ment és ott barátokra talált.

Kína közössége 2005-ben ismerte meg őt, amikor a kormány támogatásával Qian a pekingi rehabilitációs intézetben protézist kapott. A protézissel megtett első lépéseit a kínai MMI (Tömegmédia) örökítette meg.

Amikor a kislány meglátta a tévében a Kínai paralimpikon úszókat, ihletett kapott az úszásra és elhatározta, hogy majd egyszer ő is részt fog venni a Paralimpián. A kitartó edzések,  a kimeríthetetlen vágy és a nehéz munka meghozta a gyümölcsét. Két év múlva a „kosárlabda lány” megnyerte a fogyatékkal élő Kínai úszok úszóbajnokságát.

A céltudatos kislányt az sem állította meg, hogy nem sikerült kvalifikálnia magát a londoni Paralimpiára. 2014-ben – Yunnan tartomány szülötte a tartományi paralimpiai játékokon 100 méteres úszásban aranyérmet szerzett. Végre beteljesült az álma. A 2016-ban Rio de Janeiro-ban Qian a kínai paralimpiai úszócsapat tagja lett. Igaz, nem szerzett aranyérmet, de még csak 19 éves volt. Viszont tele van eltökéltséggel és energiával, hogy megnyerje a legfontosabb sportolói érmet.

A vízbeli kecsessége miatt Qian megkapta a „Hableány” becenevet. A hétköznapokon, amikor nincs edzés, szereti megnézni kedvenc filmjeit a családja körében.

Qian Hongyan élő példája annak, hogy bármilyen nehézség ellenére ne veszítsük el kedvünket, hanem törekedjünk arra, hogy megvalósítsuk az álmainkat.