Ezt az őzikét befogadta egy szerető család, valódi háziállat lett belőle!

Ma egy olyan videót hoztunk el nektek, amelyben egy ritka dolgot láthattok. Szinte elképzelhetetlen, hogy egy vadon élő állat annyira közel kerüljön az emberhez, mint ahogyan a most következő videóban láthatjuk.

Ezt az őzikét egy család mentette meg és azóta ez a család a szívén viseli az őzike sorsát. Az őzike is az asztal mellett ül velük együtt, ágyban alszik mint egy gyerek, napközben pedig a lakásban sétál mint egy háziállat.

Azt mondják, hogy a vadon élő állatok nem tudnak megváltozni, nem tudnak olyanok lenni mint a háziállatok, hát most itt a bizonyíték, hogy mégis lehetséges. Ha egy vadon élő állat szerető családba kerül, olyan emberekhez akik törődnek vele, szeretik és foglalkoznak vele, akkor minden lehetséges.

Tekintsétek meg a most következő videót, amelyben láthatjátok mi történik ebben a házban nap mint nap, hogyan élik az életüket ezek az emberek a szeretett őzikéjük társaságában.