A kiemelkedő olasz író, Umberto Eco (1932–2016) meglehetősen későn kezdte el az irodalmi karrierjét: első regénye, „A rózsa neve” volt, mely azonnal meghozta számára a világhírnevet és az elismerést. Ekkor a szerző már 48 éves volt. A könyv azonnal több évig az egyik legkeresettebb és legolvasottabb könyv lett. A következő regényei váltak bestsellerré: „A rózsa neve”, „A Foucault-inga”, „A tegnap szigete”, „Baudolino”, „A prágai temető”. Eco a világ különböző egyetemein tanított, többek között az Oxford-on, a Harvard-on, a Yale-en, és a Columbia Egyetemen is. Előadásokat tartott és szemináriumokat vezetett a Szovjetunióban, majd később Oroszországban, Tunéziában, a hajdani Csehszlovákiában, Svájcban, Svédországban, Lengyelországban és Japán egyetemein. Umberto Eco hetedik regényét, mely a „Mutatványszám” (eredeti címe: Numero Zero) címet kapta, az író 84. születésnapján, 2015-ben mutatták be, egy évvel a halála előtt. Umberto Eco halála után egy egész korszak ért véget. A művei átkerülnek a klasszikus irodalom kategóriájába, és az irodalomtörténet szerves részeivé váltak.
Umberto Eco ezt a levelet írta az iskolás unokájához. Mindenképpen ajánljuk, hogy olvasd el, főleg, ha van gyermeked, aki az internet korában született, és akinek fogalma sincs arról, hogy a világhálón kívül is van élet, sőt korábban csak olyan élet volt. Ugyanakkor hasznos elolvasni azoknak a felnőtteknek is, akik már nem tudják elképzelni az életüket az internet nélkül:
Kedves kis unokám!
Nem szeretném, ha azt gondolnád, hogy ez a karácsonyi levél példabeszéd, vagy prédikáció, de De Amicis szellemében (Edmondo De Amicis olasz író), és a hozzánk közelállók, a hazánk és az emberiség, továbbá az azzal kapcsolatba hozható dolgok iránt érzett szeretetem motivált ezen levél megírásakor. Meglehet, hogy nem figyelsz oda szavaimra (hiszen te magad is már lassan felnőtt vagy, és én már túl öreg), mivel a világ és annak értékrendszere annyira megváltozott, hogy ajánlásaim már, meglehet, nem helyénvalóak.
Így hát, csak egy tanácsot szeretnék adni, ami hasznos lehet a gyakorlatban most, amikor a táblagépet használod. Nem fogok olyan tanácsot adni, hogy ne is használjad, mert egy vén bolond azt mondta neked. És ez már csak azért sem lenne helyénvaló tőlem, mert én magam is használok táblagépet.
Másról szeretnék veled beszélgetni, arról a betegségről, ami a te és az eggyel korábbi nemzedéket sújtja, azon nemzedéket, amely már az egyetemi tanulmányait folytatja. Ez pedig nem más, mint a memóriavesztés.
Igaz, hogy ha meg szeretnéd tudni, hogy ki az Nagy Károly vagy, hogy hol található Kuala Lumpur, akkor megnyomhatsz egy gombot, és azonnal megtudhatsz mindent az internetről. Tedd is meg ezt, ha szükséged van rá, de amikor megkapod a megfelelő választ, igyekezz azt az emlékezetedbe vésni, hogy ne kelljen ismét megtanulnod, és fel tudd idézni, amikor szükséged van erre az ismeretre, mondjuk az iskolában. A rossz dolog az, hogy annak tudata, hogy a számítógép bármikor válaszolhat a kérdésedre, elriaszt attól, hogy meg is jegyezd az adott információt. Ezt a jelenséget ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor valaki megtudja, hogy az egyik utcából a másikba elmehet busszal vagy metróval is, ami nagyon kényelmes és hasznos, főleg, amikor siet, és ezután ez az ember sosem gyalogol már többet.
De ha leszokik a gyaloglásról, akkor olyan személlyé válik, mint aki kénytelen a kerekesszékkel mozogni.
Tudom, hogy sportolsz, és tudod, hogyan kell edzeni a testedet, de vissza az agyadhoz.
A memória olyan, mint a lábad izmai. Ha abbahagyod az edzésüket, rugalmatlanná válik, és egyre csak butább leszel. Ráadásul egyre többen és többen szenvednek az öregkori betegségben, azaz az Alzheimer-kórban, és pont az az egyik módja annak, hogy elkerüljük ezt a betegséget, hogy folyamatosan foglalkoztatjuk a memóriánkat.
Íme, ez az én receptem. Minden reggel tanulj meg néhány rövid verset, mint ahogy gyermekkorodban a szüleid tanítottak erre. A barátaiddal versenyezhetsz is, kinek jobb a memóriája. Akkor sincs baj, ha nem szereted a költészetet, akkor emlékezz vissza a labdarúgó-csapatok felállására, a válogatott tagjaira, de nemcsak a kedvenceidre, hanem más csapatok játékosaira, valamint a csapatok korábbi felállására is. (Képzeld el, hogy emlékszem a Torinói klub játékosainak nevére, akik a repülőgép-szerencsétlenségben vesztették életüket a Superga-dombon: Bachigalupo, Ballarin, Marozo stb.) Versenyezhettek úgy is, hogy, ki emlékszik egy olvasott könyv tartalmára, szereplőire, például „A három testőr” D’Artagnan-jának szolgáira (Grimaud, Bazin, Musketon és Planchet)… És ha nem akarod elolvasni a három testőrt (bár nem tudod, mit vesztesz vele), akkor csinálhatsz hasonló játékokat az általad olvasott könyvekkel is.
Úgy tűnik, hogy játék, de ez nem csak egy játék, hiszen látni fogod, hogy a fejed tele lesz a szereplők nevével, a történetekkel és mindenféle emlékekkel. Kérdezed, hogy miért nevezik a számítógépet az elektronikus agynak. Ez azért van, mert az agyunk modelljére épült, de az emberi agynak sokkal több idegi csatlakozása van, mint akármelyik számítógépnek.
Az agy egy olyan számítógép, amely mindig veled van, képességei attól függően változnak, mennyire foglalkoztatod, edzed nap, mint nap. Minél jobban, annál jobb neki. Ellenben a te számítógéped, vagy táblagéped az éveken át való használattól egyre csak lassabb lesz, és végül újra is kell telepíteni, vagy le kell cserélni. Az emberi agy azonban akár 90 évig is szolgálhat, és 90 évesen, ha edzed, több mindenre emlékszel, mint most. És ez még ráadásul ingyenes is.
Ezen kívül pedig van még egy úgynevezett „történelmi” memória is, amely nem kapcsolódik az életed eseményeihez vagy az olvasáshoz. Ebben megtalálni azokat az eseményeket is, amelyek születésed előtt történtek.
Ma, ha a moziba mész, mindig a film elejével kezdődik az előadás. Amikor a film megkezdődik, akkor mintegy kézen fogva vezetnek, elmagyarázva, mi történik éppen. Az én időmben bármikor beléphettél a moziba, még akár a film közepén is. Sok esemény történt, mielőtt leültél a helyedre, és gondolkodni kellett, hogy mi történt korábban. Amikor a film újra elkezdődött, kiderült, hogy a rekonstrukciód helyes volt-e. Ha tetszett a film, maradtál és megnézted. Az élet olyan, mintha egy filmet néznénk az időnkben. Abban a pillanatban, pontosabban az előtt, amikor megszületünk, már több százezer év alatt nagyon sok esemény megtörtént, és fontos is megérteni, mi történt a születésünk előtt. Erre azért van szükség, hogy jobban megértsük, miért történik ma sok új esemény.
Ma az iskola (a saját olvasással összeszedett tudásodon kívül) feladata többek között az, hogy emlékeztessen arra, hogy mi történt, mielőtt megszülettél, de az igazság az, hogy ebben a szerepben az iskola nem végez tökéletes munkát. Ugyanis különböző közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a mai ifjúság, akik még az 1990-as években születtek, legyenek akár egyetemi végzettségűek is, nem tudják, és talán nem is akarják tudni, hogy mi történt 1980-ban, nem is beszélve arról, hogy mi volt 50 évvel ezelőtt. A statisztikák azt mutatják, hogy amikor a fiatalokat megkérdezik, hogy ki mondjuk az az Aldo Moro, azt válaszolják, hogy ő vezette a „Vörös Brigádokat”, pedig valójában őt ölték meg ezen radikális földalatti baloldali szervezet tagjai.
A Vörös Brigádok tevékenysége sokak számára ismeretlen marad, pedig mindössze 30 évvel ezelőtt aktívan jelen voltak a politika színterén. 1932-ben születtem, 10 évvel a fasiszták hatalomra jutása után, de tudtam, hogy ki volt a miniszterelnök a „római menetelés idején”. Talán a fasiszta hatalomátvétel után az iskolákban meséltek róla, hogy megmagyarázzák, milyen ostoba és rossz volt a miniszter („a gyáva Luigi Facta”), akit aztán a fasiszták leváltottak. Talán így volt, talán nem, de tudtam róla. De hagyjuk az iskolát. A mai ifjúság nem ismeri még a húsz évvel ezelőtt híres moziszínésznőket sem, míg közben én tudom, hogy ki volt az a Francesca Bertini, aki még a néma filmekben játszott, 20 évvel a születésem előtt. Talán azért, mert a házunk szekrényeiben kallódó régi magazinokat lapozgattam. Azt javaslom, hogy nézd át te is a régi magazinokat, újságokat, mert segít megérteni, hogy mi történt, mielőtt megszülettél.
De miért fontos tudni a távoli múlt eseményeiről? Mert gyakran az ilyen ismeretek segítenek megérteni a mai események menetét, de mindenesetre azt biztosan eléred a labdarúgó-válogatott összetételének ismételgetésével, hogy edzed a memóriádat.
Vegyük azonban észre, hogy nemcsak könyvek és magazinok segítségével, hanem az internet segítségével is foglalkoztathatjuk az agyunkat. Nemcsak a barátainkkal lehet beszélgetni, hanem a világtörténet tanulmányozására is alkalmas. Kik voltak a hettiták vagy a hugenották? Mi volt a Kolumbusz három hajójának a neve? Mikor haltak ki a dinoszauruszok? Volt-e kormánykerék Noé bárkáján? Hogy hívják a bika ősét? Száz évvel ezelőtt több tigris volt, mint ma? Mit tudsz Mali birodalmáról? Ki volt az a híresség, aki írt róla? Ki volt a második pápa a történelemben? Mikor hozták létre a Mickey egeret?
Folyamatosan tehetném fel a kérdéseket a végtelenségig, és mindegyik nagyszerű téma lenne, amikről érdemes lenne többet megtudni. Minderre emlékezni kell. Eljön a nap, és megöregszel, de úgy érzed, hogy ezer évet éltél, mintha részt vettél volna a Waterloo-i csatában, jelen voltál Julius Caesar gyilkosságakor, láttad a helyet, ahol Berthold Schwartz összekeverte a különböző anyagokat egy különös keverékbe, hogy megkíséreljen aranyat előállítani, de ehelyett véletlenül újra feltalálta a puskaport és annak rendje és módja szerint fel is robbant vele. És a többi barátod, akik nem törekedtek arra, hogy gazdagítsák, fejlesszék a memóriájukat, csak a saját életüket fogják élni, monoton, és nagy érzelmek nélkül.
Tehát fejleszd a memóriád, és holnap tanulj meg kívülről egy verset!
