“Finom volt” – Mondta a zsiráfot elejtő vadász, aki nem bánta meg tettét

Egy amerikai nő, Tess Thompson Telly a közösségi médiában védekezik azután, hogy Dél-Afrikában megölt egy zsiráfot, aminek következményeképp állatvédők és civilek tömkelege rontott neki az interneten.

Talley olyan képeket töltött fel, melyeken büszkén pózol a legyilkolt állattal. A nő állítása szerint fizetett azért, hogy elejthesse a zsiráfot.

“Jó ízű volt. Nemcsak szép és méltóságteljes, hanem finom is!” nyilatkozta a CBS-nek.

A vadász hozzátette, a 18 éves zsiráfot azért ölte meg, mert attól tartott, az állat megtámadna három vele egy helyen élő, fiatalabb zsiráfot.

“Ezt a folyamatot vadkonzervációnak hívják” – mondta.

A weboldalán a hölgy a következő közleményt jelentette meg:

“Nagyon drága dolog a világon mindenütt megvédeni az állatokat saját maguktól, a túlnépesedéstől, a betegségektől, és az orvvadászoktól.”

“A vadászok biztosítják az anyagi támogatást és az időt ami a fajfenntartási erőfeszítésekhez szükséges, és ezt sikeresebben tesszük, mint bármely másik hasonló céllal létrejött csoport.”

Paul Babaz, a vadászokat támogató nemzetközi Safari Klub elnöke a CBS-nek azt nyilatkozta, hogy a Talley semmilyen törvénysértést nem követett el.

“Dél Afrikában vadászott, ennek az országnak a törvényei pedig megengedik a zsiráfok vadászatát”.

Babaz megjegyezte, hogy a nő evett a zsiráf húsából, de annak nagy részét a falubélieknek és egy árvaháznak adományozta. Ezt azonban dokumentumokkal alátámasztani nem tudta.

“Lehet, hogy sokaknak nem tetszik, amit csinálok, de ha megnézik a tényeket, akkor nem vitathatják el, hogy a vadászat tartja a csordákat megfelelő létszámban, a gazdaságot egyensúlyban, ráadásul élelmet is biztosít az embereknek+ – mondta Ms. Talley, aki az NBC-nek azt is elárulta, hogy az állat elejtését követően egy fegyvertáskát és párnákat is csináltatott a zsiráf bőréből.

Mint fogalmazott, a “poklok poklát” járta meg az elmúlt időszakban és még életveszélyes fenyegetéseket is kapott, amióta feltette azokat a képeket a Facebookra, melyeken a halott állattal pózol.

“A munkahelyemen és a magánéletemben is találkoztam fenyegetésekkel, gyalázkodó, fenyegető üzenetekkel”-mesélte.

Amióta a zsiráfot megölte, már számos más vadászaton is részt vett és továbbra is úgy gondolja, hogy helyes, amit tesz.

“Eszem ágában sincs abbahagyni, ki fogok állni azért, amit csinálok, amiben hiszek.” – írta weboldalán.

“Több vitával, félreértéssel, és gyűlölettel kellett szembenéznem az elmúlt évben, mint előtte bármikor, de mindenkinek üzenem: nem adom fel!” – zárta gondolatait Talley.