Ismét drágul a cigi!

Fotó: RTL Klub

Az Európai Bizottság figyelmeztette hazánkat, hogy az Unióban a cigarettára legalább 60 százaléknyi adót kell kivetni, ezzel szemben itthon továbbra is csak 55 százalékos az adó mértéke – számolt be róla nemrég az RTL híradója.

Az adóemelést a 2017-es év végéig kellett volna bevezetni, ám mivel ez nem történt meg, Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárás is indult. A Bizottság mostani figyelmeztetésében arra hívja fel a figyelmet: A magyar adó alacsony mértéke nem tesz jót a tagállamok közötti versenynek, és szembemegy a közös uniós egészségvédelmi politikával is.

Magyarország kormánya a múlt héten javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amiben az szerepel, hogy a következő két év során fokozatosan, elosztva emelnék a cigaretta adóját a kötelező szintre. Izer Norbert adóügyi államtitkár véleménye szerint a benyújtott javaslat jó, majd hozzátette: A bizottság nem veszi figyelembe, hogy a dohánytermékekre 27 százalékos áfa is terhelődik. A kormány úgy kalkulál, hogy fél évente kb. 30 forinttal drágul majd egy doboz cigaretta a következő két év során. A vágott dohánytermékek azonban ennél jobban, legalább 16%-al drágulhatnak.írja a Hvg.hu.

Az EU azért követeli meg az adóemelést, mert álláspontjuk szerint ez az egyik legjobb módja a dohányzás visszaszorításának.