Óriási a boldogság: Megszülettek Fekete Dávid ikerfiai!

Január harmadikán megszülettek a népszerű énekes, Fekete Dávid ikerfiai. Az újszülöttek a Máté és Ádin neveket kapták. Az egykor a Megasztárban feltűnt énekes így nyilatkozott a boldog pillanatokról:

„Mindkét gyermekem születését végigkövethettem, sőt, én vághattam el a köldökzsinórt is! A feleségemmel abban állapodtunk meg, hogy az első babának ő ad nevet, a másodiknak én. A fiúk természetes úton, komplikáció nélkül jöttek a világra, nagyon büszke vagyok a feleségemre, Reginára! Minden tiszteletem a gyermeket vállaló nőké, egészen elképesztő, amit egy szülés során végigcsinálnak. Természetesen az ikerterhességnek mindig nagyobb a kockázata, ezért több mint 10 ember állt készenlétben, hogy ha bármilyen komplikáció fellép, rögtön tudjanak segíteni. Szerencsére azonban erre nem volt szükség. Az egyik baba farfekvéses volt, így a császármetszés is felmerült, de végül úgy tudott fordulni, hogy ne legyen probléma. – mondta a boldog édesapa.

View this post on Instagram

Sok-sok Szeretettel köszöntük Titeket, kedves világlakók! ❤❤ Én Fekete-Horváth Ádin 3110kg-al 49cm-el és 9percel később született kisöcsikémmel, Fekete-Horváth Mátévál 3180kg-al és szintén 49cm-el, nemrég megérkeztünk és üdvözlünk mindenkit 😊😊❤❤ Nem találok szavakat annak az érzésnek, amit a mi nap élhettem át. Tényleg az élet egyik legnagyobb csodája a gyermekáldás. Minden tiszteketem a nőké.. amit kibírnak a szülésnél… Köszönöm Istenem, Jézusom és kedves feleségem, hogy megszülethetett és hogy megszülted, eme drága, édes, pici két kisfiunkat. Talán, tényleg ilyenkor nől fel az ember igazán. Amikor meglátod, amikor a karodban tartod, amikor ránézel és ő visszanéz rád…. hírtelen minden megváltozik, hírtelen minden átértékelődik. Érzed, hogy Te jelented Neki a menedéket a biztonságot az életet… Ezt egyszerűen, tényleg nemlehet leírni. Megérzed, átérzed és onnantól, tudod, mit is jelent apának, vagy anyának lenni…. köszönöm Dr. Fekete Zoltán orvosnak és minden segítőnek és Isten áldja meg az összes kórházi dolgozót, hogy olyan nagy szolgálatot tesznek, annyi kis csecsemőnek és felnőtt embereknek egyaránt! Köszönöm és csak köszönöm ❤❤❤❤❤Dávid :))))

A post shared by Fekete Dávid (@fekete_david_singer) on

A babák közül Ádin az idősebb, kilenc perccel hamarabb született, mint öccse, Máté. Mindkét fiú 49 centiméterrel jött a világra. A Fekete családban így már három gyermek van, ugyanis Reginának van egy 5 éves lánya is, Leila, aki nagyon örült féltestvérei érkezésének.

Sok-sok Szeretettel köszöntük Titeket, kedves világlakók! ❤❤Én Fekete-Horváth Ádin 3110kg-al 49cm-el és 9percel később…

Közzétette: Dávid Fekete – 2020. január 5., vasárnap

Regina és Dávid négy éve alkotnak egy párt. A fiatalok tavaly nyáron házasodtak össze, a nagy lagzi azonban elmaradt, szűk családi körben esküdtek örök hűséget egymásnak. Nászúton sem voltak, mindössze egy pár napot töltöttek kettesben az esküvő után.