Az édesanya a közösségi oldalán köszönte meg a rengeteg segítséget, el sem hiszi, hogy ez megtörténhetett velük!

A sajtóban és a közösségi oldalakon is gyorsan elterjedt annak a 9 gyermekes családnak a híre, akiket a kilakoltatás réme fenyegetett a moratórium lejárta után. Az édesanya levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek is, aki válaszában – amellett, hogy kifejtette, beavatkozási lehetőséggel nem rendelkezik – kitartást, és minden jót kívánt.

Drága Társak a Jóban 🙂 HÁLA A KÖZÖSSÉG EREJÉNEK és az Angyaloknak :)Mérhetetlenül HÁLÁS vagyok NEKTEK, hogy BÍZTATOK…

Közzétette: Kriszta Szalai – 2019. május 23., csütörtök

Voltak, akik nem hagyták ennyiben az ügyet. Szalai Krisztina színésznő 300 ezer forintos felajánlást tett, emellett gyűjtést indított a család megsegítésére. Az akció sikerrel zárult, rengetegen adakoztak, így a 11 fős család lakást tudott vásárolni.

Az édesanya elmondta, bár kapott bántó megjegyzéseket, nagyon örül annak, hogy ennyi segítőkész ember van a magyar társadalomban. Hozzátette, lehetőségeikhez mérten ők is igyekeznek segíteni másoknak, ahol tudnak. “Nagyon jó érzés másoknak adni, és most megtapasztaltam, hogy milyen jó érzés kapni is!” – mondta.