Ritkán övez akkora rajongás természettudóst, mint David Attenborought a Glastonburyn

Óriási ováció fogadta a világhírű angol dokumentumfilmes és természettudós, David Attenborough fellépését a Glastonbury fesztiválon, ahol hosszú percekig a természetfilmjeiből mutattak be részleteket. A 93 éves tudós köszönetet mondott a brit fesztivál közönségének azért, hogy műanyagpalackos víz nélkül buliztak, derül ki a BBC Earth videójából – írja az index.hu.

„Több mint egy millió műanyag palackot spórolt meg a fesztivál. Ezt köszönöm nektek!”

– mondta Attenborough a több tízezres tömeg előtt.

„Bolygónk kétharmadát óceánok takarják, és csak egyharmadát fedi föld. Van hét csodaszép kontinensünk, tele kincsekkel, emlősökkel, madarakkal, kihívásokkal, és csodákkal. Óvjuk hát őket!”

– tette hozzá.

A fesztiválon idén csak újrahasználható üvegben lehetett italt vásárolni, emellett a szervezők megtriplázták a vizes tartályok kapacitását. A rendezvényen kb. 200 ezer ember vett részt, amely már csak környezettudatossága miatt is sokak tetszését elnyerhette.