12 gyors, könnyű, csodafinom egytálétel burgonyából! Nagyszerű!

Jobban belegondolva, általában van is otthon hozzá minden. Egyszerű, olcsó és gyors, valódi hóvégi ételek 🙂

Paprikás krumpli

Egy közepes nagyságú hagymát finomra vágunk, kevés forró zsírba dobjuk, megsózzuk és fedő alatt pároljuk. Mikor már üveges, megszórjuk pirospaprikával és kb. 20-25 dkg karikára vágott kolbászt forró zsírban fedő nélkül átforgatjuk, míg a kolbászok színt kapnak. Ráhelyezzük a feldarabolt burgonyát és fedő alatt lassú tűznél az egészet kb. 10 percig (ha kell, óvatosan megkeverve) saját levében pároljuk. Ekkor kevés vízzel felöntjük és puhára főzzük. Nyáron 1 db karikára vágott zöldpaprikát és negyedekre vágott paradicsomot, télen egy kis kávéskanál paradicsompürét is tehetünk bele.

Készíthetjük úgy is, hogy mielőtt vízzel felengednénk, hozzákeverünk kb. 2-3 dkg kevés zsírban aranysárgára pirított tarhonyát. Felöntve a burgonyával együtt puhára főzzük, hogy csak egész kevés lé maradjon rajta.

Zsiradéknak 4-5 dkg kockára vágott füstölt szalonnát is használhatunk. A szalonna töpörtyűjét sütés után a zsírból kiemeljük és csak a kész ételbe keverjük vissza.

Hajdúsági burgonya

4-5 dkg kockára vágott füstölt szalonnát üvegesre pirítunk. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, amit aranysárgára pirítottunk. Megszórjuk pirospaprikával és kevés enyhén sós forró vízzel felengedjük. Az így elkészült pörköltlébe személyenként 1-1 pár debrecenit teszünk, amit fedő alatt 10-12 percig párolunk, időnként, szükség szerint kevés forró vizet adva hozzá. Ezután kivesszük a debreceniket, felkarikázzuk és visszahelyezve a pörköltlébe, kevés törött borssal meghintve zsírjára sütjük. Közben a megtisztított burgonyát egyforma kockákra vágjuk és erős tűzön bő zsírban pirosra sütjük. Leszűrjük a zsírból, picit sózzuk és esetleg finomra vágott petrezselyemzölddel is meghintjük. Végül a burgonyát a pörköltlében elkészített debrecenivel összekeverjük.

Húsos burgonyatekercs

Személyenként 10-15 dkg csont nélküli sertéscombszeletet jól kiverünk, megkenjük mustárral és vékony szalonnaszeletekkel beterítjük. Egy-egy nagyobb hámozott nyers burgonyára feltekerjük és fogpiszkálóval összetűzzük. Lábasban hagymát párolunk, megszórjuk pirospaprikával és a húst a forró zsírban hirtelen átforgatjuk. Kevés forró vízzel fel-felöntve puhára pároljuk. Ha puha, levét tejfölös habarással mártásszerűre beforraljuk.

Burgonyafészek

Héjában főtt, megtisztított burgonya felét felkarikázzuk, gyengén sózzuk és egy kizsírozott lábasba úgy rakjuk le, hogy közepén fészekszerű mélyedés maradjon. Ebbe a következő tölteléket adjuk: 1 tojás sárgáját elkeverünk kb. 10 dkg darált füstölt hússal, 1-2 dkg reszelt sajttal, a főtt burgonya áttört másik felével és a tojás felvert habjával. Tetejét megszórjuk 1-2 dkg reszelt sajttal és ropogós kérget sütünk rá.

Burgonyafelfújt

25 dkg héjában főtt burgonyát áttörünk és kissé megsózzuk. Ha kihűlt, elkeverjük 4 dkg vajjal, 3 tojás sárgájával és végül a 3 tojás habjával. Kizsírozott formába öntjük és kb. 40 percig gőzben főzzük. Tálaláskor leöntjük 3-4 dkg olvasztott vajjal vagy vajban pirított morzsával, meghintjük reszelt sajttal is. A felfújt masszájába 20 dkg finomra vágott főtt sonkát vagy más füstölt húst is keverhetünk.

Rakott burgonya főtt tojással, kolbásszal

Kevés zsíron zsemlemorzsát kissé megpirítunk és felét egy tűzálló edény aljára simítjuk. Erre soronként rakjuk a héjában főtt, felkarikázott, kissé sózott burgonyát és a felszeletelt kemény tojást úgy, hogy felülre burgonya kerül. A sorokat kevés tejföllel locsoljuk. Tetejére simítjuk a zsemlemorzsa megmaradt felét, amelyre végül néhány vajdarabkát helyezünk. Megszórhatjuk 2-3 dkg reszelt sajttal is. Forró sütőben jól átsütjük.
Készíthetjük úgy is, hogy a tojás-sor mellett felkarikázott füstölt kolbász- vagy felaprított füstölt hússorokat is lerakunk.

Sonkás burgonya

6 dkg vajat, 3 főtt áttört burgonyát, 3 tojás sárgáját és habját, 15-20 dkg főtt, darált füstölt hússal és kevés tejföllel összekeverünk. Kizsírozott formában megsütjük és kiborítva gomba- vagy paradicsommártással tálaljuk.

Svájci rakott burgonya

A burgonyákat nyersen meghámozzuk és felkarikázzuk. Vajjal kikent lábasba gyengén megsózva soronként lerakjuk, a sorok tetejére kis vajdarabkákat helyezve. Leöntjük annyi gyengén sós tejjel, amennyi ellepi és a tetejét 5-6 dkg reszelt sajttal megszórjuk. Sütőben kb. 1 órát sütjük, ez alatt a levét elfövi, a teteje pedig szépen megpirul.

Vegyes egytál

Hozzávaló: 30 dkg héjában főtt, karikára vágott burgonya, 15-20 dkg zöldborsó és 1-2 felkarikázott (vagy rudacskákra vágott) sárgarépa, külön-külön kevés zsíron saját levében párolva, 25-30 dkg darált hús, kevés zsíron megsütve. Ezen kívül fehér mártást készítünk úgy, hogy 3 dkg vajon 2-3 dkg lisztet egész világosra megpirítunk, felengedjük 2-3 dl tejjel és ha kihűlt, elkeverjük 2 nyers tojással. A megpárolt anyagokat a burgonyával kezdve soronként, a fehér mártással meg-meglocsolva kizsírozott lábasba lerakjuk, legfelül burgonya legyen. Tetejére öntjük a megmaradt fehér mártást és forró sütőben átsütjük.

Karfiolos burgonya

Kevés zsírban apróra vágott hagymát fonnyasztunk, megszórjuk pirospaprikával. Beletesszük a rózsáira szedett karfiolt, megsózzuk és kevés vízzel puhára pároljuk (karfiolpörkölt). Az így elkészített karfiolt zsírral kikent lábas közepére helyezzük. Köréje héjában főtt, tisztított, hosszúkás cikkekbe vágott, gyengén sózott burgonyát rakunk, amelyet megszórhatunk finomra vágott petrezselyemzölddel. A karfiol kihűlt levét 1-1 dl tejföllel és tojással elkeverjük és az előkészített anyagokra öntjük, amelyet megszórhatunk finomra vágott petrezselyemzölddel. Meleg sütőben rózsaszínűre sütjük. Karfiol helyett kelkáposztát is használhatunk.

Túrós burgonya

Héjában főtt, tisztított burgonyát felkarikázunk és megsózunk. Kevés vajon felmelegítjük. Apróra vágott metélőhagymával (snidling) megszórjuk. Tetejére áttört tehéntúrót szórva azonnal tálaljuk.

Tepertős burgonya

Zsírolvasztáskor hagyjuk az alja tepertőt a lábasban és forgassunk meg benne héjában főtt, karikára vágott, gyengén sózott burgonyát. Pár percre sütőbe is tehetjük.