4 nagyon különböző csillagjegypár, amik mégis jól passzolnak egymáshoz

Régi igazság, hogy az ellentétek vonzzák egymást, és ez nincs másképp a csillagjegyek esetében sem.

Négy olyan párosítást mutatunk be, melynek tagjai elsőre rendkívül különbözőnek tűnnek, de remekül kiegészítik egymást.

A Kos és a Mérleg

A Mérleg nyugodt, békére törekvő, a Kos pedig hirtelen és tüzes. A Mérleg képes arra ösztönözni a Kost, hogy legyen türelmesebb és megfontoltabb, mielőtt mondana valamit, vagy döntést hozna. Mindemellett a Mérleg áhítattal tekint a Kos bátorságára, és lendületére. Mindkét jegy tagjai büszkék az ambícióikra, tettrekészségükre, és maximalizmusukra. Az igazságtalanságot és az árulást azonban egyikőjük sem viseli el, épp ezért jó partnerek, hiszen mindig kiállnak azért, amit helyesnek éreznek. A Kos megtaníthatja a Mérleget a helyes fontossági sorrend felállításában, és jó irányba terelheti, amikor utóbbi fontos döntés előtt áll. E két jegy szülöttei szinte mindig erős szövetséget alkotnak, ha pedig kapcsolatuk odáig jut, csodás szülők lehetnek.

A Bak és a Rák

Rendkívül szorgalmas, keményen dolgozó, szívós párosról van szó. A Bak ismert arról, hogy hajlamos munkamániássá válni, a Rákra pedig jellemző, hogy „tükrözi” az érzelmeket. Mindkét fél nagyra tartja a praktikus megoldásokat, a becsületes munkát, és az élet apró örömeit, ez pedig kiváló alap lehet egy harmonikus kapcsolathoz. A Rák képes a Bak érzelmi falait áttörni, így a Bak is megmutathatja mellette érzelmes, kedves oldalát. Ez a két jegy képes megvédeni egymást, kiállni a másikért, a Rák emellett azt is tudja, hogyan motiválja, biztassa Bak partnerét. Ezért rendkívül hálás lehet a Bak, aki csodálja a Rák nyíltságát, bátorságát érzelmei kimutatásához, önmaga felvállalásához.

A Skorpió és a Bika

Az összes csillagjegypár közül ők élik meg érzelmeiket a leghevesebben. Ők aztán tudják, hogyan kell igazán szeretni! Mindkét fél energikus, életüket a „győzelem vagy halál” alapján élik, emellett ismertek elképesztő lelkierejükről is. Rendkívül szilárd párost alkotnak, melyet kívülről szinte lehetetlen megbomlasztani. A Bak kiválóan tud összpontosítani, különösen akkor, ha munkáról van szó, de a nap végén, vagy hétvégén szívesen él társasági életet, ez pedig a Skorpióra is igaz. Inkább a kisebb, baráti összejöveteleket részesítik előnyben, szeretik ezek meghittségét. A karrier központi helyet foglal el az életükben, mindketten stabilitásra, biztonságra vágynak. Sokszor azonban túlságosan is belefeledkeznek a teendőikbe, ezért tudatosan figyelniük kell arra, hogy legyen idejük egymásra. A Bika a földjegyek közül egyedüliként képes megadni azt a biztonságos otthont a Skorpiónak, amire szüksége van. A nagy munkabírásuk mellé családcentrikusság párosul, olyannyira, hogy ha családot alapítanak, onnantól kezdve az lesz az első számukra.

A Szűz és a Halak

Az érzéseit mindig nyíltan vállaló Halak segíthet a zárkózottabb Szűznek abban, hogy jobban ki tudja fejezni magát, ezzel pedig remek összhang alakul ki közöttük. A Szűznek mindenekelőtt stabilitásra van szüksége, a párkapcsolataiban is ezt keresi, a Halak pedig ideális partner ebben is, hiszen az összes csillagjegy közül ők a legjobb hallgatóság. A Halak sokszor csak sodródik az árral, céltalanul él, vagy épp ábrándozik. A Szűz kiváló tervező, nagyon céltudatos, ezért megtaníthatja a Halakat arra, hogy hogyan menedzselje hatékonyabban az életét. A Halak számára nagy segítség a Szűz határozottsága is, utóbbi segíthet a Halakban lévő kreativitást valódi eredményekké konvertálni. Egyenrangú felekként kezelik egymást, képesek közösen dönteni, és felosztani egymás között az elvégzendő feladatokat. Az egyik az érzelmi dolgok, a másik a gyakorlati feladatok „nagymestere”, így hosszan tartó, kiegyensúlyozott kapcsolatra számíthatnak.