Nagyot ment a napokban a közösségi médiában az a fénykép, amit Jakab Miklós osztott meg a Facebookon.
Egy gyereket egyszerűen ottfelejtett valaki a babakocsiban a buszon, az emberek jöttek-mentek, több megállóban megálltak, senkinek sem tűnt fel az egyedül utazó kisgyerek, míg nem végül jött egy kedves néni, aki észrevette, hogy itt valami nincs rendben. Szólt a buszvezetőnek, majd…
de helyettünk mesélje el az egész sztorit Miklós:
Első és legfontosabb, nem az enyém a dicsőség! Ez ügyben Szécsi Évi-t kérdezzétek!
Tehát, ő itt a babakocsiban Pistike. Vagy Zolika. De az is lehet, hogy Lacika. Mondjuk a történet szempontjából ez lényegtelen, úgyhogy nevezzük őt Lacikának. Nos, Lacika ma reggel autóbuszra szállt. Ezt vélhetően nem egyedül cselekedte. Mi több, tekintve, hogy mindössze még csak körülbelül kettő éves, ezért ezt nem is a saját elhatározásából tette. Tehát Lacika utazott ide s oda, mígnem egyszer csak azon kapta magát, hiába forgatja a fejecskéjét, sehol sem látja az útitársát. Szerencsére Lacika nem egy ijedős típus, ezért nem kezdett el rögtön sírni és bár még olvasni nem tud, de azért kitartóan nézegette a kezébe adott újságot. Mindeközben az autóbusz meg megállt, a nénik és a bácsik fel s leszálltak róla. Sőt! Többen voltak olyanok is, akik sok-sok megállón keresztül együtt utaztak Lacikával. Lacika pedig időnként felpillantott az újságjából, szomorúan konstatálva, hogy az útitársát még mindig nem látja sehol. Azután egyszer csak átfutott a picinyke agyán egy kósza gondolat. ” Vajon hová siethet ez sok néni meg bácsi, így szombaton reggel, hogy nem vesznek észre engem? Mi fontos dolga lehet mindannyiuknak, hogy nem látják, egyedül vagyok?! ” Ha Lacika egy kicsikét idősebb lenne, akkor persze már biztosan meg tudná kérni valamelyik nénit, vagy bácsit, hogy segítsen megkeresni az útitársát. De hát ő még nagyon kicsi, előfordulhat, hogy még beszélni sem tud rendesen. Na meg persze ha már tudna beszélni, akkor még az is lehet, hogy ha akarna, akkor akár csúnyán is tudna beszélni. De hát egyenlőre nem tud. Sem szépen, sem pedig csúnyán. Ezért hát ücsörög csak csendben tovább és közben azon gondolkodik, hogy miért nem megy el a büdös p*csába ez a sok néni meg bácsi, az olyannyira halaszthatatlanul fontos dolgaikkal együtt, hogy nem vesznek észre engem, az M3-as metrópótlón egyedül utazó kisfiút? Na de azért nem kell annyira megijedni. Végül jött egy kedves néni, aki észrevette, hogy itt valami nincs rendben! Szólt a buszvezető bácsinak, aki szintén nagyon kedves volt. Megállította az autóbuszt és hangosbeszélőjén bemondta a sok-sok nagyon elfoglalt néninek és bácsinak, hogy ez az autóbusz bizony nem megy tovább! Innentől tessenek szívesek gyalogosan folytatni az utukat. Azután a kedves néni és a buszvezető bácsi hívták a rendőr bácsikat, akik megint csak nagyon kedvesek voltak Lacikával és elvitték őt egy olyan helyre, ahol biztonságban lehet, illetve ahol megtalálhatja az a cseppet sem felelőtlen útitársa. Végezetül még azt is nagyon fontos elmondani, hogy Lacika egyáltalán nem haragszik az útitársára. Picinyke kis agyával felfogja, megérti, hogy nagyon fontos, nagyon elfoglalt ember az ő útitársa. Ezért hát megbocsájtható ha néha elfelejtkezik valamiről vagy valakiről. Persze ha Lacika már nagyobb lenne és tudna beszélni, akkor lehet megkérdezné, anyu, apu, mond hogy tudsz ennyire h*lye lenni, hogy fent felejtesz engem a buszon?
Egyszerűen nem tudom megérteni az ilyen embereket, hogy tehetett ilyet valaki ezzel a csöppséggel?! Felháborító! Persze ha az „anyuka” a telefonját nem találta volna, azt tuti kerestetné mindenkivel.
Máshol azt olvastam, hogy egy 8 gyerekes anyuka jelentkezett a gyerekért, azt mondta, hogy eggyel több vagy kevesebb, fel se tűnik. Bejelentkezett hozzájuk a gyámügy…
