Sok szülő tönkreteszi gyermekét azzal, hogy magát egyenlőnek tartja a gyermekkel, a gyermeket egyenlőnek tartja magával. Én ezt az elképzelést a gyermek életére és a pszichéjére veszélyesnek tartom. Mert az igazi esélyegyenlőség igaz lehetőségbeli egyenlőséget is jelent, ami viszont feltételezi a saját belefektetett munkát is. Amennyiben a gyermek ezt nem veszi észre, állandóan társadalmi kudarcra lesz ítélve.
Az emberek rendszeresen megkérdeznek, hogy mit gondolok a gyermekek felneveléséről és arról, hogy mit tartok helyesnek ezzel kapcsolatban. Mindig abból indulok ki, hogy mi a nevelés alapvető célja és mi a fő feladata, és innen már érthetőek a különféle módok és módszerek is.
Az nevelés célja az, hogy egy olyan embert „képezzünk”, aki képes megoldani az alábbi három problémát:
1. hogyan kell szabályozni az érzelmeidet és szükségleteidet önállóan, más emberek segítsége nélkül;
2. hogyan lehet önmagadról és a saját szükségleteidről gondoskodnod, más emberek segítsége nélkül;
3. hogyan tudod magad önállóan megvalósítani a társadalomban, más emberek segítsége nélkül.
Ennyi mindössze.
Mindazok a szólamok, amelyeket ebben a témában hallani, hamisak, és nem helyettesíthetik ezt a három feladatot, mert aki gyermeket szül, az felelős azért, hogy a gyermek megtanulhassa, hogyan oldja meg a fenti három problémát.
Sok szülő tönkreteszi gyermekét azzal, hogy magát egyenlőnek tartja a gyermekkel, a gyermeket egyenlőnek tartja magával.
Én ezt az elképzelést a gyermek életére és a pszichéjére veszélyesnek tartom.
Mert az igazi esélyegyenlőség igaz lehetőségbeli egyenlőséget is jelent, ami viszont feltételezi a saját belefektetett munkát is.
Amennyiben a gyermek ezt nem veszi észre, állandó társadalmi kudarcokra van ítélve.
Csak az egyenlőtlenség ténye képes motiválni a gyermekben a készségek fejlesztését. Amíg gyermeke úgy gondolja, hogy egyenlő veled, nem fog tenni semmit azért, hogy megtanulja, hogyan oldja meg ezt a három problémát.
A gyermekek nem lesznek egyenlők a szülőkkel mindaddig, amíg nem képesek megoldani mind a három feladatot önállóan. És még ezután is fennállhat az egyenlőtlenség, ha a szülők továbbra is nőnek és fejlődnek, hiszen a fordított irányú bölcsességnek nincsen, és az ilyen szülők véleménye mindig nagyobb súllyal esik a latba, mint a legintelligensebb gyermek véleménye.
Az olyan személy tapasztalata és bölcsessége iránti tiszteletlenség, aki jobb képességekkel rendelkezik tudásban és képzettségben egyaránt, nem más, mint gorombaság. Ez az első nagy buktató azon az úton, amin az a gyermek halad, amelyik elhiszi, hogy ő egyenlő azokkal, akikkel valójában nem egyenlő.
Az egyenlőség eszméje a gyermekek elméjét torzítja és azt az illúziót kelti, hogy ugyanolyan hatásköre van, mint a szülőnek, anélkül, hogy birtokában lenne ezen hatáskörök alapvető feltételeinek. Ez nyilvánvalóan értelmetlenség.
21 éves korára a gyermeknek meg kell tanulnia néhány egyszerű szabályt:
1. Senki sem tartozik neki semmivel.
2. A szabályokat az a személy állapítja meg, aki fizet.
3. Az egyediség és a zsenialitás alapja a túlzott önbizalom, ami a saját magunk előtérbe helyezésének a kialakulásához vezethet, de a valós életben ezeknek a tulajdonságoknak nincs súlyuk.
4. Valóban fontosak az élet szempontjából egy személy számára azok a képességek, melyekkel az képes kölcsönös szociális kapcsolatok kiépítésére és termékeinek, illetve szolgáltatásainak értékesítésére. Ezek olyan készségek, amelyek segítségével valódi eredményeket érhet el bárki, és teljesen függetlenítheti magát pénzügyileg, vagy válhat szabaddá pszichológiailag másoktól.
5. Az egyenlő feltételekkel való kommunikációra való törekvések azzal, aki fizet érted, és megoldja a problémáidat helyetted, minimum tiszteletlenség. Amennyiben szeretnél saját szabályokat felállítani, fizess!
6. Ahhoz, hogy más emberek tiszteletben tartsák a te határaidat, ízlésedet és szükségleteidet, ki kell érdemelned azt azzal, hogy részt veszel a közös ügyekben, és a közös betevő falat megszerzésében. A tekintély nem potyog csak úgy az égből.
7. A fejlődés mindig azon körülmények között a leggyorsabb, amik jelenlegi vannak. Az tökéletes körülmények a visszalépést jelentene, nem a fejlődéshez vezetne, és ha a gyermek hamar a saját életének alakítója akar válni, akkor el kell fogadnia a játék feltételeit olyannak, amilyenek azok ebben a pillanatban, azok minden korlátozásával és akadályával együtt.
Ez a küldetés a legrövidebb út a sikerhez, a jóléthez és a teljes szabadsághoz.
