A lány látja, hogy az apja az anya hálószobájának ajtaja előtt ül, odamegy hozzá és rögtön megérti, miről van szó…

Amikor valaki azt mondja, „szeretlek”, sokszor már nem hiteles fokmérője annak, hogy az adott egyén valóban szereti-e a másikat. Ráadásul egy házasságban a boldogság nem csak attól függ, hogy hogyan választjuk ki életünk párját.

Az szintúgy nagyon lényeges, hogy magunk is tegyünk ezért valamit. Hiszen a boldogító igen kimondása előtt mindenki megfogadja, hogy a házastársad mellett leszel, támogatod őt jóban, rosszban, örömben, betegségben egyaránt.

Úgy tűnik, hogy John és Marcy Newman Amerikából ezt az elvet tökéletesen gyakorlatba is átültette. Nézd meg az alábbi fotót, és olvasd el alább a történetet, és meg fogod érteni, miért terjed ez a történet olyan szélsebesen az interneten.

Minden azzal kezdődött, hogy John és Marcy 17 éves lánya fényképet készített apjáról, és képet feltette a Twitterre. A lány egy nagyon megható képaláírást írt hozzá.

2016 októberében az orvosok Marcy-nál pajzsmirigy rákot diagnosztizáltak. Kezdetben a sugárterápiával próbáltak javítani az állapotán, de ez kizárta a rokonok jelenlétét a hálószobájában.

De nem volt egyedül, mert John nem hagyta magára.

John megtalálta a módját annak, hogyan támogassa a feleségét anélkül, hogy sugárzást kapna.

„Anyának egyedül kellett lennie a szobájában, mivel sugárkezelésen esett át. Ahhoz, hogy mégis legyen valamilyen társasága, az apám egy íróasztalt tett az ajtó elé, és egy percig sem hagyta el helyét. Nem tudom megállni könnyek nélkül” írta a lány a Twitterre.

Mackenna április közepén tette közzé a képet, amit azóta több tízezer ember osztott meg.

A lány szerint az apja „állandóan” az anyja hálószobájának ajtaja előtt ül. Marcy szavaiból az derül ki, hogy ez jellemző a szerető férjére, Johnra:

„John mindig elkísér az orvoshoz, a kivizsgálásokra, minden műtétre és sugárkezelésre. És ahogy látja, hogy nem lehet közel hozzám, akkor megpróbálja ezt valahogy megoldani, áthidalni.” nyilatkozta az anya a The Independent brit napilapnak.

Milyen odaadó és szerető férj John! Ez a történet egy igazi, örök szerelem megható példája.

Marcy-nak mielőbbi gyógyulást kívánunk, és úgy gondoljuk, hogy minden rendben lesz a családjában. Kétségtelen, hogy ilyen odaadó, és gondoskodást nyújtó férj támogatásával, Marcy képes lesz legyőzni a betegségét.

Nyomj egy „Tetszik”-et és oszd meg ezt a megható történetet a barátaiddal, ismerőseiddel hogy emlékeztesd őket is arra, milyen fontos szerepe van az igaz szerelemnek és a hűségnek a családban!