A napokban volt 70 éves a legendás Presser Gábor

Negyven éve dolgozik a Vígszínházban, harminc éve mutatták be a Padlást, 70 éves, és az 1507. koncertjére készül.

A zenész elárulta népszerű becenevének (Pici Bácsi) történetét is:

“A Pici az tűrhetetlen volt, de hát nem tudtam vele mit csinálni, nem én ragasztottam magamra. A Vígszínházban voltunk, a szobámban, már nem is emlékszem milyen évet írtunk, nagyon régen volt, negyven év körül lehettem, és jöttek be új hallgatók a főiskoláról, valamin elkezdtünk dolgozni, az egyik azt mondta nekem, tanár úr. Erre azt feleltem, én nem vagyok tanár úr, én nem tanítok sehol, engem nem lehet így hívni! De hát akkor mit mondjunk? Pici bácsi? Ezen elkezdtek röhögni..és mire én lementem a társalgóba, addigra már még négyen így szólítottak. Így pedig rám ragadt.”

Presser azonban a mai napig aktív, így azt is elárulta, mi foglalkoztatja leginkább jelenleg:

“A legjobban most az október 7.-i aréna koncert izgat, mert most lépésről lépésre látom azt, hogy mit kell majd megoldanom. Most már világos nagyjából, hogy körülbelül kik lesznek a muzsikusok, kiket szeretnék látni magam körül.” Többet egyelőre nem árult el, ám ha a korábbi koncertekre gondolunk, biztosak lehetünk benne, hogy a következő sem lesz hétköznapi.

Presser Gábor – Valaki Mondja Meg

Bár Pressert néha zavarja, hogy az új dalait “elnyomják” régi slágerei, azt is tudja, mit vár tőle a közönség. “Ez nem egy könnyű helyet. Van negyven dal, amiről tudom, hogy nagyon el kellene játszani, és van másik negyven, amit meg nagyon félek kihagyni. De bármit is csinálok, ez egy életműkoncert lesz, mert lesznek benne 40-50 éves dalok, és onnantól már annak számít. Nem szeretem ezeket az életmű, jubileumi, születésnapi jelzőket.” – mondta Pici Bácsi.

Pressert megkérdezték, lehetett-e volna más, mint zenész? Erre így felelt:

“Egy ideig majdnem lehettem volna kosárlabdázó, de nem voltam elég jó, és nem is nőttem tovább, és ez nagyon jó, mert ha tovább nőttem volna, még elhittem volna, hogy lehetek kosárlabdázó. De sok más mindennel én nem foglalkoztam hivatásosan. Tudok még dalszöveget írni. Én vagyok a leglassabb dalszövegíró a régióban. Rengeteget szöszölök velük. Ezen felül nagyon értek az evéshez, és kiválóan tudok szivarozni..első osztályúan!”

Presser Gábor : Te majd kézenfogsz és hazavezetsz

A legenda a kerek születésnapjával kapcsolatban is kifejtette gondolatait: “Ha látszik a hetven, az rohadtul nem érdekel. Ha látszik, az sokkal jobb, mint ha hallatszana.”



Hozzászólások

Mit főzöl ma? Süssünk-főzzünk valami finomat »»»