A sikerünk attól függ, hogy kivel kötünk házasságot; ez tudományosan bizonyított tény!

Tanulmányok kimutatták, hogy azok az emberek, akik megbízható támogató társra lelnek a férjükben, illetve feleségükben, könnyebben birkóznak meg az összetett problémák kezelésével.

Akár beismerjük, akár nem, a sikerünk és az életmódunk nagyban függ azoktól az emberektől, akikkel körülvesszük magunkat. A tudósok szerint a sikert nagymértékben azok határozzák meg, akikkel összeházasodunk.

A Carnegie Mellon University egy nemrégiben közzétett tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házastársaknak óriási hatása lehet egymás döntéseire, hozzájárulva vagy éppen akadályozva a másik sikerét.

A kutatók bebizonyították, hogy azok az emberek, akiknek megbízható támogatása van a másik felük irányából, hajlamosabbak „megengedni maguknak, hogy sikeresek legyenek az életben”.

A partnerük által támogatott emberek sokkal összetettebb feladatokat képesek megoldani. A tudósok erre a következtetésre azután jutottak, hogy 163 párnak az életét tanulmányozták. A partnerek mindegyikének lehetősége volt választani: egy egyszerű problémát oldanak meg, vagy tovább versenyeznek egy díjért. Ugyanakkor a kutatók gondosan dokumentálták a házastársak összes beszélgetését egymás között.

Mint kiderült, a kísérletben azon résztvevők, akik a partnerüktől nagy támogatást kaptak, gyakrabban választották a második lehetőséget. És fordítva: azok, akiket a család kevésbé aktívan támogatott, az egyszerű feladat mellett döntöttek.

De a kutatás ezzel még nem ért véget. Amikor a tudósok hat hónappal később kapcsolatba léptek ugyanazokkal a párokkal, rájöttek, hogy azok, akik a díjjal járó lehetőséget választották, a korábbinál is szorosabb kapcsolatot alakítottak ki a párjukkal, továbbá magasabb szintű jólétet és nagyobb boldogságot mutattak, mint azok, akik úgy döntöttek, hogy tartózkodnak a versenytől.

Brooke Fini, pszichológiaprofesszor, és a tanulmány szerzője szerint a tudósok egy csoportjának sikerült bebizonyítani, hogy az emberek számára fontos döntések meghozatalakor (például új munkahelyválasztáshoz vagy az ismerősi kör kibővítéséhez) a házastárs által nyújtott támogatás nagyban befolyásolja jövőbeli jólétüket.

A partner vagy hozzájárul a sikerhez azáltal, hogy motiválja a párját az előttük megnyíló lehetőségek kiaknázására, vagy megakadályozza ezt, és csökkenti annak valószínűségét, hogy a döntést hozó egyén kihasználhassa a meglévő lehetőségeket az előrelépésre, növekedésre.

A híres párok esetei megerősítik a tudósok megállapításait.

A tudósok elméletének valószínűleg legjobb bizonyítékai korunk leghíresebb párjai. Barack és Michelle Obama, Mark Zuckerberg és Priscilla Chan, Jay-Z és Beyonce, ezek csak néhányak a legikonikusabb házastársak közül.

Mindegyik különböző társadalmi rétegből származik, és különböző területeken tevékenykedik, de mindegyikük alátámasztja az igazságot: soha nem fog az az ember sikerrel járni, ha szerettei ebben nem támogatják.

Barack Obama, az Egyesült Államok korábbi elnöke, egy Oprah Winfrey-vel 2011-ben készített interjújában elismerte: „Természetesen minden eredményem lehetetlen lett volna Michelle nélkül. Korábban megkérdezték tőlem, mi segít nekem nem elveszteni a fejemet, megőrizni az egyensúlyomat és megbirkózni a hatalmas stresszel. Nos, ez csak ezen gyönyörű nő miatt volt lehetséges. Ő nem csak egy csodálatos miniszterelnök-feleség, hanem a legfőbb támogatóm is. Ő az, akiben minden nap nagyon bízom.”

Egy másik példa Mark Zuckerberg, pontosabban a harvardi hallgatók előtt előadott beszéde 2017-ben. A Facebook közösségi hálózat alapítója minden munkájával kapcsolatos sikerét feleségének köszönheti: „Priscilla számomra a világ legkedvesebb embere, tehát vele való házasság a legfontosabb dolog, amit életemben elértem.”

Nem csak a nők támogathatják házastársaikat. Az R’n’B királynője, Beyonce azt is hiszi, hogy férje, Jay-Z támogatásának köszönhetően lett sikeres. Az énekes szerint férje mindenben segít neki: „Nem lettem volna az a nő, akit most látsz, ha nem ez a férfi várt volna rám otthon. A tudat, hogy ő mindig mellettem van, a siker kulcsa.”

Következtetés

Mindegyikünk a maga módján határozza meg a siker fogalmát. Néhányan talán nem is gondolnak a siker szó hallatán a házasságra, de senki se vonhatja kétségbe ezeknek a csodálatos érzéseknek a létezését, amelyekkel a szeretett személy betölti az életünket.

Valóban felbecsülhetetlen, ha valaki mellettünk áll, aki hisz bennünk és motivál minket. Az ilyen kapcsolatok nemcsak segítenek a siker elérésében, hanem boldogabbá és hálásabbá tesznek minket.

Azt is mondják, hogy kevésbé leszel sikeres, ha senkivel nem osztod meg ezt a cikket.