Amikor megcsalt megkérdeztem tőle mivel jobb ő, mint én? Erre azt válaszolta: ő magas, nagyon jó alakja van és jól érzem magam vele, elmesélte hogyan hancúroztak abban az ágyneműben, amit én vásároltam.
A lepedőn éreztem az illatát, nem vádaskodtam, nem kerestem a bűnöst, hagytam, hogy elmenjen, de figyelmeztettem arra, hogy nincs visszaút! Azt mondtam, hogy minden joga meg van ahhoz, hogy elmenjen, de arra nem, hogy visszatérjen mert, az én lelkem nem játékszer. Minden joga meg van ahhoz, hogy azt szeresse akit akar, de ahhoz nincs joga, hogy engem tönkretegyen.
Nekem is megvan minden jogom, hogy elengedjem őt, de nem vagyok köteles visszafogadni a szívembe, azt az embert aki tönkretette a lelkemet. Mert büszke vagyok és nem fogom azzal megkeresni, hogy amikor szép szavakat suttogott nekem akkor is hazudott. Nem fogom azt mondani neki, hogy hazug. Elmondtam neki, hogy nem vagyok rá kíváncsi, hogy néz ki a másik nő és nem érdekel, hogy mennyire szép. Nem fogok vele veszekedni és nem fogok rá haragudni. Olyannak szeretem magam, amilyen vagyok, elfogadom mindazt ami jó és rossz bennem.
A férfi akit szerettem, hátat fordított nekem és elment anélkül, hogy azt mondta volna „bocsáss meg”. Visszatért, mert a másik nővel jó érezte magát, de tudta, hogy csak kihasználja őt, de nem szereti. Megkért, hogy bocsássak meg neki és adják még egy esélyt. Megbocsájtottam és adtam még egy esélyt. De ez csak egy terv volt, azt akartam, hogy érezze milyen mikor elhagy az az ember, akit szeretsz. Nem hazudtam neki és nem csaltam meg, jó voltam hozzá és hagytam, hogy azt higgye hogy elfelejtettem ami történt. De…amikor a legboldogabb volt, tele volt tervekkel és vágyakkal, akkor közöltem vele, hogy elhagyom.
Nem kezdtem el magyarázkodni, hagytam, hogy azt higgye, hogy van valakim. Ő pedig kérdezett és nem értette miért döntöttem így. Nem válaszoltam az üzeneteire, ugyanúgy viselkedtem, ahogy ő viselkedett velem. Majd visszatértem. „Azért tértem vissza, hogy elmondjam neked, hogy megbocsájtok, de nem felejtek és nem vagyok naív. Azon a napon amikor megkaptad a második esélyt tőlem, elmentél hozzá! Okosabb vagyok annál mintsem az orromnál fogva vezess!” Egy macskát be lehet csapni tejjel, de egy oroszlán nem lép a macska nyomdokaiba, hanem harcol magáért. Legyetek büszkék és ne hagyjátok magatokat!