Az új Charlotte torta az év sikersüteménye! Ez az édesség minden visz!

Bátran kijelenthető, hogy minden édesszájú szereti a Charlotte tortát. Nem is csoda, hiszen ez egy könnyű, könnyen elkészíthető almás sütemény, ami mindenképpen a legjobb választás, talán csak a megjelenése kivétel ez alól. Most viszont a 2017-es év slágerét mutatjuk be kedves olvasóinknak, azaz a megújult Charlotte tortát, mely nem csak olyan finom, mint a hagyományos, eddig ismert Charlotte torta, hanem ezenfelül az asztal legszebbje is!

Az ínycsiklandóan finom almás Charlotte torta

Hozzávalók a tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg cukor
  • 150 gramm vaj
  • három tojás
  • fél teáskanál sütőpor
  • egy csipetnyi só
  • egy citrom héja
  • 4-5 nagyobb alma
  • porcukor (a díszítéshez)
  • sütőformák (körülbelül 24 darab)

Hozzávalók a tésztához:

  • 400 ml víz
  • 20 dkg cukor
  • egy csipetnyi darált fahéj

Elkészítése:

1. Mossuk meg, majd szárítsuk le az almákat, de a héjukat ne távolítsuk el! Vágjuk fel az almákat vékony (2 mm-es) szeletekre. A héj üde színe még szebbé teszi majd a formálandó rózsákat. Váltogatva is használhatunk piros, illetve ságra héjú almaszeleteket. Egy rózsa elkészítéséhez 7 almaszeletre lesz szükségünk. Amennyiben nem mindegyik szelet sikerült tökéletesre (sérült, túl vastag, egyenletlen stb.), azokat se dobjuk el, hiszen a töltelékhez is szükségünk lesz almára! A megmaradt almát vágjuk fel nem túl nagy darabokra.

2. Egy lábasba öntsünk vizet, adjuk hozzá a cukrot és a fahéjat. Tegyük fel forralni, majd mikor már forr, és a cukor teljesen felolvadt benne, tegyük bele azokat az almaszeleteket, melyekből a rózsákat készítjük majd. Tegyük kis lángra, majd egy keveset főzzük, vigyázzunk arra, hogy az almaszeletek ne essenek szét, de megpuhuljanak. Ezután szedjük ki, majd hűtsük ki és szárítsuk le őket. A visszamaradt cukros-fahéjas vízre még szükségünk lesz!

3. A tojásokat verjük fel cukorral, majd tegyük bele a citromhéjat, és a csipetnyi sót is. Adjuk hozzá a vajat és keverjük tovább. Adagonként adjuk hozzá a lisztet és a sütőport. Alaposan keverjük össze.

4. A sütőformát béleljük ki sütőpapírral, aztán egyharmadáig öntsük bele a tésztát, majd szórjunk erre egy réteg apróra vágott almát, végül erre az almarétegre öntsük rá egyenletesen a maradék tésztát is.

5. Ezután következik a legizgalmasabb rész, az almarózsák elkészítése. Ehhez fektessünk le (részben egymásra) hét almaszeletet. Tekerjük fel a képen látható módon. Ezen módszer szerint készítsük el a többi almarózsát is.

6. A rózsák készítésének van még egy módja, ehhez azonban szükségünk van egy kevés tésztára is, viszont a rózsák még szebbek lesznek.

7. Az almarózsákat tegyük a sütőformába, a tésztára. Nem kell mélyen belenyomkodni őket a tésztába, hogy könnyedén a sütemény tetején maradjanak majd a sütés után.

8. Előmelegített sütőben 30-40 percig süssük, 160 fokos hőmérsékleten. Mindenképpen vegyük figyelembe a saját sütőnk típusát. Egy fogpiszkálóval rendszeresen ellenőrizzük, ha már nem tapad rá a tészta, kész.

9. Mielőtt elhelyezzük az asztalon, az almarózsákat kenegessük be a megmaradt sziruppal, de megszórhatjuk a süteményt porcukorral is.

Az így elkészített Charlotte torta az ünnepi asztal dísze lesz és nemcsak a szem lakik majd jól, hanem az asztal körül ülők is!

Az almarózsákat külön is elkészíthetjük és teához fogyasztva nagyon eredeti választás. Ne feledd ezt a receptet megmutatni barátaidnak, ismerőseidnek is!