Egy nő 35 évet áldozott házának díszítésére. Most te is megnézheted, miért irigykedik rá mindenki

1979-ben Lauri Svedberg vett magának egy XX. század elején épített házat a Minnesota állambeli Minneapolisban.

A művésznő, aki egyben a természet és a mesefigurák nagy kedvelője is, 35 év munkájával alakította át átlagos amerikai otthonát olyanná, amelyre inkább illik a műalkotás szó.

A „farkaslak”, ahogy a szomszédai nevezik, tudniillik a ház homlokzatán egy fehér farkas látható, régóta tekinthető a környék egyik nevezetességének. A házról és persze annak tulajdonosáról riportot készített még a televízió is, továbbá Svedberg művésznő fényképei rendszeresen jelennek meg a helyi újságokban, napilapokban és az internetnek hála, erről a valóban fantasztikus házról gyakorlatilag mára a világ mindegyik részén tudomást szereztek már.

Belépve a házba, vagy csak a fényképen keresztül megcsodálva ezt a remekművet, egyből az jut az ember eszébe, hogy máris megérkezett a mesebeli Narniába. Nincs egyetlen négyzetcentimétere sem ennek a háznak, amit a művésznő ne díszített volna kővel, kaviccsal vagy falfestménnyel, melyeknek, természetesen egy témája van: az erdő.

Az alkotáshoz szükséges alapanyagot Lauri gyakran szó szerint a lába alól teremtette elő, hiszen a sziklák és kövek, melyeket a minnesotai utcákról szedett össze, Lauri Svedberg keze között, egy ragasztópisztoly segítségével, magává az alkotás végeredményévé váltak.

Ebben a házban még a konyhabútorok, a szekrények, a berendezések is mind-mind kővel, illetve falfestménnyel vannak beborítva. A fürdőszoba mozaikja például egy áthatolhatatlan, rengeteg erdőre hasonlít. A lépcső falát, mely az első emeletre vezet, egy olyan falfestmény díszíti, mintha egy vízesés mellett haladnánk el. A kert is tartogat meglepetéseket, különböző állatok életnagyságú szobraira bukkanhatunk itt. Lauri Svedberg mégis arra a legbüszkébb, hogy van a házban egy árkádos rész, amit különböző ásványokkal és féldrágakövekkel díszített fel, melyeket ő maga szedett össze utazásai alatt.

A ház díszítése volt Lauri Svedberg fő életműve, alkotása. Ami pedig a végeredményt illeti, minden dicséretnél többet mond.

Néhány évvel ezelőtt Lauri elhatározta, hogy jól megérdemelt nyugdíjas életet fog élni, így eladta csodálatos házát és elköltözött a meleg kaliforniai Palm Springs-be. Az ingatlanügynökök ezt a műalkotást 150 ezer dollár értékűre becsülték.