Egy csodálatos történet, hogyan nyeri el büntetését a túlzottan büszke ember!

Egy diszkrét ruhás nő, a szintén szerény öltönyben öltözött férje kíséretében a bostoni állomáson leszállt a vonatról, és a Harvard Egyetem elnöki irodája felé indult.

Nem volt előre egyeztetett találkozójuk. A titkár első pillantásra megállapította, hogy az ilyen vidékieknek semmi keresnivalója a jó nevű Harvardon.

– Szeretnénk találkozni az igazgatóval – mondta a férfi szerény hangon.
– Egész nap elfoglaltsága van – felelte a titkár szárazon.
– Akkor megvárjuk – mondta a nő. A titkár több órán át figyelmen kívül hagyta a látogatókat abban a reményben, hogy valamikor csak megunják a várakozást és távoznak. Azonban, miután megbizonyosodott arról, hogy nem fognak menni sehova, mégis úgy döntött, hogy megzavarja az igazgatót, bár ezt nem igazán szerette volna.

– Talán ha egy percig meghallgatja őket, hamarább elmennek? – kérdezte az igazgatótól.

Az haraggal felsóhajtott és egyetértett a titkárral. Egy ilyen fontos embernek, mint ő, nincs ideje ilyenekre, hogy meghallgasson ilyen embereket, akik oly szerényen öltözöttek.

Amikor a látogatók beléptek, az igazgató szigorú és fennhéjázó megjelenéssel nézett a párra. A nő kezdte a beszélgetést, és ezt mondta az igazgatónak:

– Volt egy fiam, aki egy évig az egyetemen tanult. A fiú szerette ezt a helyet, és nagyon boldog volt itt. De sajnos egy évvel ezelőtt hirtelen meghalt. A férjem és én szeretnénk elhelyezni egy emléket az egyetem területén.

Az elnök egyáltalán nem örült az ötletnek, sőt, éppen ellenkezőleg, nagyon mérges lett.

– Hölgyem! – mondta emelt hangon – nem tudunk emléktáblát, szobrot elhelyezni mindenkinek, aki a Harvardon tanult, és meghalt. Ha ezt tennénk, akkor ez a hely olyan lenne, mint egy temető.

– Nem – sietett tisztázni a helyzetet az asszony- „Mi nem akarunk szobrot állítani senkinek, új épületszárnyat szeretnénk építtetni a Harvard számára.”

Az igazgató ránézett a kifakult kockás ruhára és a szegény öltönyre, és így kiáltott fel: „Épületszárnyat, hát még mit nem?!” Tudják Önök egyáltalán, hogy mennyibe kerül egy ilyen építési költsége? Minden Harvard-épület több mint hétmillió dollárba kerül!

Egy percig a nő semmit nem válaszolt. Az elnök gonoszan elmosolyodott. Végül csak sikerül elküldenie ezeket!

A nő a férje felé fordult, és halkan ezt mondta:

– Szóval ilyen kevésbe kerül csak egy új egyetem építése? Akkor miért nem építtetjük meg mi magunk?

A férfi bólintott. A Harvard igazgatója sápadt lett és zavartnak tűnt.

Mr. és Mrs. Stanford felállt és elhagyta az irodát. Ezután pedig Palo Alto-ban, Kaliforniában megalapították azt az egyetemet, melynek neve a Stanford Egyetem lett, szeretett fiúk emlékére.

A Stanford Egyetemet Leland Stanford vasúti iparmágnás, USA-szenátor, és Kalifornia korábbi kormányzója, és felesége, Jane Stanford alapították.

Stanford úgy döntött, hogy az egyetemet az egyetlen, tizenhat éves korában elhunyt fiúk emlékének szentelik. Egyszer Leland azt mondta a feleségének: „A kaliforniai gyerekek lesznek a mi gyerekeink.”

A Stanford Egyetem évente mintegy 6700 egyetemi hallgatót és 8000 aspiránst vesz fel az Egyesült Államokból és a világ más tájairól.