Egy férfi be akarja perelni a szüleit, amiért azok életet adtak neki

Fotó: hindustantimes.com

Egy 27 éves Új-Delhiben élő férfi bíróság elé akarja rángatni szüleit, mert azok a beleegyezése nélkül adtak neki életet.

A Raphael Samuel névre hallgató fiatalember egy úgynevezett „anti-natalista”. Úgy gondolja, hogy az embereknek tartózkodniuk kell a szaporodástól, mert érző lényeket a világra hozni azok beleegyezése nélkül szerinte erkölcstelen dolog. Samuelnek elmondása szerint nincsenek ellenérzései a gyermekekkel vagy az élettel kapcsolatban, mindössze azt vallja, hogy a „beleegyezés nélküli” életadás a felelős rengeteg evilági nehézségért. Mivel a „kéretlen élet” elszenvedőjének tartja magát, most azt tervezi, hogy bírósági úton vesz elégtételt szülein.

„Azt üzenem minden indiai gyereknek, hogy nem tartoznak semmivel a szüleiknek.”

– mondta Samuel egy magazinnal adott interjújában.

„Szeretem a szüleimet, remek a kapcsolatunk, de ők azért nemzettek engem, hogy az ő életük boldogabb és teljesebb legyen. Jól érzem magam a bőrömben, de nem tudom, miért kellene bármit is tennem ebben az életben, miért kéne tanulnom, vagy karriert építenem, főleg, hogy engem meg sem kérdeztek arról, akarom-e ezt az egészet.”

A fiatalember létrehozott egy anti-natalista Facebook oldalt is, ahol rendszeresen teszi közzé nézeteit, például a következő posztot:

„A szüleid egy játék vagy kutya helyett választottak téged, nem tartozol nekik, Te egyfajta szórakozás vagy számukra.”

A Nihilananad oldalnak alig több, mint 7 ezer kedvelője van, de Raphaelt ez nem zavarja, ahogy mondta, mindent el kell kezdeni valahol.

The mother speaks!I'm Raphael's mother and this is my response to the recent upheaval my son has created :1. I must…

Közzétette: Raphael Samuel – 2019. február 5., kedd

Az anti-natalista férfi minden indiai figyelmét fel akarja hívni arra, hogy van lehetőség a gyerekmentes életet választani. Annak ellenére, hogy mozgalma még kicsi, növekedése tagadhatatlan, a cél pedig egy olyan nemzeti szintű szervezet létrehozása, amely a gyerekmentes életről szóló tudatosság terjesztésén dolgozik. Fő érveik között szerepel a Föld erőforrásainak csökkenése, és a mindenki életére ránehezedő társadalmi elvárások.

„Ez egy teljesen önkéntes alapú, erőszakmentes mozgalom.” – mondta a 28 éves Pratima Naik, a mozgalom egyik vezetője. „Senkire nem akarjuk ráerőszakolni a nézeteinket, de szeretnénk, ha minél többen elgondolkodnának azon, hogy miért rossz döntés gyermeket vállalni a mai világban.”

Az indiai anti-natalista mozgalom főként magasan képzett, közép, illetve felső középosztálybeli emberekből áll.