Emlékezés: 119 évvel ezelőtt ezen a napon született Fekete István – Sose haljon ki az emléke

1900. január 25-én született Fekete István író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója

Íme egy „csendes ember”, egy jó ember, aki megtanított megérteni sok mindent. Látjuk, milyen szoros kapcsolatban élt a természettel. Öröm volt olvasni pl. Kele, Bogáncs, Uhu c. regényeit. Nem utolsó sorban, Tüskevár regényét, melyről film is készült. Senki se tudta szebben és szerethetőbben leírni a magyar vidéket. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. Nekem a legnagyobb magyar író és legnagyobb magyar ember marad örökké.

„A világ legnagyobb költője volt, mindent tudott a természetről, az állatokról, az életről, mégis megmaradt szerény és egyszerű embernek. Minden művét tanítani kellene!” – írta róla egy rajongója a közösség oldalon, és milyen igaza volt!

Piroska. J. K. megfogalmazásában: „Úgy tudott írni, ahogy senki, hisz olvasás közben éreztem az illatokat, az ízeket, hallottam a hangokat, magam elé képzeltem mindent, amiről az adott történet szólt. A falusi emberek kivétel nélkül szerették az írásait.”

Én tisztelettel emelem kalapom életútja és munkássága előtt!
És te szeretettel emlékszel rá?

Fekete István

Önéletrajz:

Születtem 1900-ban, Gölle községben, Somogy megyében.

Kicsi, elmaradt falu volt ez még akkor, ahol az emberek nyáron maguk szőtte ingben, gatyában jártak, s házaikat zsupp fedte, a konyhában kéménytelen (kémény nélküli), szabad tűzhelyen főtt az étel.

Köves útja nem volt, és nem volt sem vonatja, sem távírója…, de volt ősi szép viselete, szokásai, dús földjei, és úgy termett a dal a lányok lelkében és mese az öregek száján, mint virág a réten.

Itt nyílott ki szemem a látásra, fülem a hallásra, és itt éreztem először, és itt tanultam meg a magyar nyelv szépségét, amelyen beszélek és írok ma is.

Nagyon szerettem a falumat, s amikor városi lakosok lettünk, sokszor sírtam álomba magam Gölle után.

A középiskolákat, jól-rosszul, Kaposváron végeztem. Katona lettem, és 1917-1926-ig az is maradtam, mert szegények voltunk, és csak így tudtam elvégezni a gazdasági akadémiát.

Gazdatiszt lettem, majd a Földmívelésügyi Minisztérium oktató filmjeit írtam és rendeztem, miközben megjelent első könyvem A koppányi aga testamentuma. Később, mint tudományos kutató dolgoztam, évekig a Halászmester Képzőt vezettem, amelynek megírtam a Halászat c. ma is használatos tankönyvét.

Végül még csak annyit: Kenyerem javát megettem, és írnivalóimnak nagy részét talán már megírtam. Átéltem bennük újra mindent, ami írásaimban történt: emberekkel, állatokkal, erdőkkel, mezőkkel, madarakkal, nappalokkal és éjszakákkal.

Ezek az írások: Göllében születtek, velem együtt, azért ezek az írások is én vagyok.

(Keletkezési ideje ismeretlen.)

**

Tartalmazza Gáspár János: Fekete István sorsa (2016) c. kötet. A kötet az ajkai székhelyű Fekete István Irodalmi Társaság gondozásában jelent meg, és kereskedelmi forgalomban nem kapható.