Elolvasni mindössze egy percet vesz igénybe, de egy életre megjegyzed! Tanulságos mese!

A szüleinknek előbb-utóbb szüksége lesz a támogatásunkra. És akkor meg kell hoznunk a döntést: mi magunk segítünk nekik, vagy átadjuk ezt a felelősségteljes feladatot másokra. Természetesen a második lehetőség sokkal egyszerűbb. De készen állsz arra, hogy megszabadulj a szüleidtől, akik a gyermekkorodban szeretettel és gondoskodással vettek körül?

„Egy férfi elvitte az idős apját egy étterembe, hogy elfogyasszanak egy finom vacsorát. Az apa nagyon öreg és gyenge volt.

Egyszerű és olcsó! (kattints ide) mutatunk egy egyszerű és elronthatatlan receptet! Miért nem ismertem hamarabb ezt a receptet?

Amikor evett, az étel egyfolytában az ingére, illetve a nadrágja esett. A teremben lévő emberek elfordultak, vagy undorodva nézték, de a fia nyugodt maradt.

Amikor a vacsora véget ért, a fia óvatosan segített apjának felkelni, és elkísérte a WC-re. Ott megtisztította az apja nadrágját és ingét, kicsit megmosdatta, kedvesen megfésülte a szürke haját, és segített neki felvenni a szemüvegét is.

Amikor visszatértek az étterembe, döbbent csend fogadta őket.

Az egyetlen dolog, ami hallható volt, az az elégedetlenséget sugárzó suttogás, hogy hogyan kell viselkedni a nyilvános helyen, nem összemaszatolva étellel a ruhát és mások étvágyát elvenni. A fiú hívatta a pincért, hogy kifizesse a számlát. Kifizette, és amikor már majdnem elhagyták az éttermet, egy idős ember felugrott az egyik asztalból, és felkiáltott:

„Úgy tűnik, uram, valamit itthagytak!”

A fiú körülnézett, megveregette a zsebét, és azt válaszolta: „Nem, nem hagytunk itt semmit.”

Erre a férfi ezt mondta: „Valamit itthagytál mindenkinek, aki ebben a teremben ül! Minden fiú- és lánygyermeknek. Példát mutattál nekik és reményt minden szülőnek!”

Az emberek a teremben hirtelen elhallgattak. Mindegyikük szégyent érzett, hogy ilyen helytelenül ítélte meg ezeket az embereket: az apát és fiát.

Hiszen az egyik legnagyobb megtiszteltetés, amit a sors adni képes nekünk, az idős szüleink gondozása, mert ők azok az emberek, akik idejüket, egészségüket és pénzüket nem sajnálva neveltek fel bennünket. Ők valóban megérdemlik a legmélyebb tiszteletünket MINDÖRÖKRE.”