A közelmúltban, a gyerekekkel együtt sétáltam az egyik bevásárlóközpontban, amikor felfigyeltem a következő jelentre: egy kisfiú, aki lehetett vagy öt-hat éves, a piszkos padlón ült, és ekképpen kiabált: „Naaa, vedd meg nekem!” Egyébként ezek a kiáltások olyannyira hangosak voltak, hogy a biztonsági őr az alsóbb emeletről futva jött fel, mert azt hitte, hogy valami szörnyű történt. Persze valójában csak ez történt.
Egy anyuka és szeretett fiúgyermeke betért egy játékboltba, hogy ajándékot vásároljon egy kislánynak, aki meghívta a kisfiút a születésnapi partijára. És amikor az ajándékot már kiválasztották, és már-már úgy tűnik, hogy nyugodt lélekkel a kijárat felé vehetik az irányt, a fiú megpillantott egy Transformers-autót. Pont olyat, mint amilyen az ovibeli társának, Istvánkának is van…
Mondanom se kell, hogy ez a fiú is szeretett volna egy olyat, ezért meg akarta vetetni. És ha a hőn kívánt játékért megy a küzdelem, minden módszer megengedett. És amikor „a szeretett édesanya” elutasította, nem bedőlve a trükknek, hogy „soha többé nem fogok mást kérni tőled, csak ezt vegyük meg”, a gyermek hatásosabb módszer mellett döntött: bevetette a nehéztüzérséget…
A padlóra vetette magát, és sikoltozott, kiáltozott, ordított, úgy, ahogy még egy légiriadó szirénája sem képes. Az anya, aki nyilvánvalóan már rutinosan áll hozzá az ilyen „támadásokhoz”, nyugodtan odament a pénztárhoz, miközben a gyermek, anélkül, hogy akárcsak agy hangyányit is csökkentett volna a „légvédelmi sziréna” hangerején, kúszva indult kifelé. Az üzletből kilépve az anya tökéletes higgadtsággal, mintha mi sem történt volna leült a legközelebbi szabad padra és beszélgetésbe elegyedett az egyik közelben lévő, teljesen ismeretlen hölggyel.
Ilyen eseménytelenül telt el egy kevés idő.
— Amennyire meg tudom ítélni, Ön, Hegedűs Viktor azzal magyarázza a viselkedését, hogy nem kapta meg a kívánt játékot? – mondta később a nő a gyermekhez fordulva.
— Igeeen! – Kiáltotta a gyermek hisztis hangon. „Honnan van a gyermekekben ennyi energia?!” – gondoltam én eközben…
— Ez esetben emlékeztetném Önt arra, hogy tegnap már megkapta ugyanazt az autót, hogy aztán az Ön szavait idézve „fél évig nem kérek semmit”!
— De anyaaaaa! – visított továbbra is kitartóan a kisfiú a padlón fekve.
— Tulajdonképpen most éppen nem sietek sehová, és nyugodtan meg tudom várni, amíg az Ön által adott koncert véget ér” – mondta, és teljesen rezzenéstelen arccal elővett egy könyvet a táskájából, és haláli nyugalommal elkezdte olvasni.
Felismerve, hogy a kívánt hatást nem képes elérni, és a Transformers játékra sincs semmi esély, a kisfiú hisztériája azonnal abbamaradt, felállt, leporolta koszossá vált nadrágját és durcás ábrázattal leült az anyja mellé.
És ekkor a nő, az anya, aki elégedetten konstatálta győzelmét a gyermeki „AKAROM” felett, visszatette a könyvet a táskájába, megfogta a fia a kezét, és nem figyelve az összegyűlt „közönségre”, elhagyták a „csatateret”.
