Ezeket a dolgokat csak azok ismerik, akik a 90-es évek előtt születtek! Te felismered őket?

Általában minden ember számára a gyermekkora szép emlék, nosztalgiával emlékszik vissza erre a szép időszakra. Ahogy telnek az évek, megszokjuk a körülöttünk lévő dolgokat és egyre ritkábban kápráztat el bennünket egy – egy újdonság.

Vannak olyan dolgok a gyermekkorunkból, amelyek még ma is megvásárolhatóak csak más kivitelezésben.

Tamagotchi

Ezt a játékot japán mérnökök találták fel, 1996-ban lett piacradobva. A Tamagotchi szó tojás barátot jelent, egy másik fajta, de ugyanebbe a csoportba tartozó játék háziállatokkal megjelent Japánban. Most már nem kell azért aggódni, hogy a kedvenc állatod meghal miközben te alszol, a Tamagochit szüneteltetni is lehet.

Több színű golyóstoll

Ma már ilyen golyóstollat bármelyik üzletben vásárolhatunk, de már kevesen használják.
Idővel a dolgok egyre jobbak és modernebbek lesznek.

Tetris

Ez egy úgymond puzzle játék, amelyet nem csak a gyerekek játszottak. Alexey Pajitnov találta fel 1984-ben. A Tetris nagy sikert aratott az európai országokban, hiszen ez egy hordozható elektronikus játék, sok személy hisztérikusan rajongott érte és függőséget is okozott.

VHS kazetták

Régebben az emberek internet nélkül éltek, ha újra meg akartad nézni a kedvenc filmed, azt csak VHS kazetta használatával tehetted. Már csak a gyűjtők számára fontos.

Slinky

A Slinky spirál egy nagyon közkedvelt játék, az USA-ból származik, különböző színben kapható, de a legkeresettebb a szivárványszínű volt. 1943-ban találta fel Richard James.Minden gyerek ilyen játékot szeretett volna, ezért a játék kézről – kézre járt, nyugtatta az idegeket és kellemes csengése volt, ahogy a gyűrűk egymásra hulltak.
Sok lány karkötőnek is használta.

Vezetékes telefon

A mai gyerekek már nem is értik, hogy miért volt szükség vezetékes telefonra, hiszen ma már mindenki mobiltelefonokat használ. Nehéz elképzelni, de régen nem volt mobiltelefon, az emberek megbeszélték egymással a találkozók időpontját, senki nem tudott rácsörögni a másikra azért, hogy megkérdezze hol van már?