Ezt érdemlik? Egy 7 éve dolgozó tűzoltó havi fizetése a nettó 160 ezer forintot sem éri el

Döbbenetesen alacsony a tűzoltók fizetése

Az Egységes Tűzoltó Szakszervezet nemrég közleményt adott ki, és túlzás nélkül állíthatjuk: a helyzet drámai. Egy 7 éve dolgozó beosztott tűzoltó havi fizetése a nettó 160 ezer forintot sem éri el. (Csak viszonyításképpen: a költségvetési szektorban jelenleg a nettó átlagkereset 245 ezer forint.) Ráadásul a vonulós tűzöltók kötelező munkaideje havi 204 óra, ami lényegesen több a más munkavállalókra vonatkozó 168 órával. A korábban ígért hárompilléres életpályamodellből pedig egyelőre nem sok minden valósult meg – írja a 24.hu.

160ezer forint 7 év után, miközben az életüket kockáztatják értünk

A szakszervezet azonnali béremelést sürget annak érdekében, hogy az állomány tagjai ne váltsanak munkahelyet. Továbbá a korábban ígért pillérek bevezetése mellett a vonulós tűzoltókkal szemben támasztott fokozott fizikai és pszichikai követelmények miatt korkedvezményes nyugdíjat javasolnak.

Azonban nem csak a tűzoltók kapnak irreálisan kis összeget. Nemrég a rendőrök indítottak mozgalmat: az állomány tagjai a közösségi oldalakon tettek közzé bizonyítékokat arról, hogy a kormányzat tájékoztatásával ellentétben fizetésük megdöbbentően alacsony.