Közel 30 millió forint kell a kényelmes nyugdíjas évekhez

A K&H Biztosító legújabb felmérése alapján a magyarok 28 százaléka semmilyen megtakarítással nem rendelkezik. Akiknek van félretett pénzük, átlagosan 2 millió forintot tudtak eddig összegyűjteni.

A megtakarítók fele konkrét cél nélkül gyűjt pénzt, 32 százalék a nyugdíjas éveire spórol, 27 százalék pedig lakásfelújításra költi majd megtakarításait – írja a 24.hu.

A felmérésben résztvevők több, mint 80 százaléka a három legfontosabb vágya egyikeként jelölte meg, hogy nyugdíjas éveiket családjuk körében tölthessék. A férfiak legszívesebben 57, a nők 55 éves korukban mennének nyugdíjba.

A megkérdezettek szerint átlagban 216 ezer forintra van szüksége egy nyugdíjasnak ahhoz, hogy kényelmesen megéljen, és havi 105 ezer forint az az összeg, ami már nem elegendő a megélhetéshez.

A válaszadók úgy gondolják, 29 millió forintot kellene összegyűjteniük nyugdíjba vonulásuk előtt ahhoz, hogy nyugdíjasként ne legyenek anyagi problémáik. A magyarok 58 százaléka véli úgy, hogy visszavonulásuk után leginkább az állami nyugdíjtól függ majd anyagilag, míg közel 20 százalék gondolja azt, hogy csak a nyugdíjra számíthat majd idős korában. Érdekesség, hogy a megkérdezetteknek csak a harmada gondolja úgy, hogy jövőbeni nyugdíja elengedő lesz majd a megélhetéshez.