A lány különös levelet írt párjának, aztán elrejtőzött az ágy alatt, hogy megtudja hűtlen-e a kedvese!

Miután a házasságuk kissé ellaposodott, a lány meg akart győződni arról, hogy párja még mindig olyan hűséges-e hozzá, mint régen. Ezért egy levelet írt neki, amiben leírja, hogy mindennek vége, belefáradt kapcsolatuk közönyösségébe, ezért úgy döntött, hogy elhagyja. A levelet a szobában, egy meglehetősen feltűnő helyre tette ki, majd pedig elbújt az ágy alatt, hogy megtudja, milyen reakciót vált ki a levél olvasása a férjéből. Amikor a férfi hazaért, természetesen egyből meglátta a levelet, amit el is olvasott, majd vidáman csettintett egyet, aztán telefonjáról felhívott egy számot, majd valamit otthagyott az asztalon és egyszerűen elment.

Az asztalon szintén egy levél feküdt. A lány rögtön azt gondolta, hogy a férje is egy búcsúlevelet írt. A levélben pár sor állt csak: „Drága kis butusom! Ha netán legközelebb hasonló játékon töröd a fejed, legalább ügyelj arra, hogy a lábad ne lógjon ki az ágy alól! Lementem a boltba, rögtön jövök!” Szeretlek!

Szeressétek egymást!