Leszel a feleségem? És Te leszel a kislányom? Egy férfi csodálatos lánykérése

Az egyedülálló gyerekes anyukák véleménye szerint nehéz helyrehozniuk az életüket.
Kati az interneten megismerkedett egy különleges férfival, Lacival akivel egyre többet beszélgettek majd együtt töltöttek Katival és a lányával 9 hónapot.

Ez alatt az idő alatt rájött arra, hogy soha többé nem fogja elengedni Katit és a lányát az életéből, ezért úgy határozott, hogy meglepi őket. Meghívta őket egy étterembe. Megkérte Katit arra, hogy vegye fel azt a ruháját amelyik a legjobban tetszik neki, mert meg akarta kérni a nő kezét és nem csak az övét.

Egy fotóst is fel kért, hogy örökítse meg ezt a soha vissza nem térő pillanatot.
Megebédeltek, majd elmentek együtt egy gyönyörű helyre, a férfi letérdelt majd megkérdezte:

– Kati akarsz a feleségem lenni? És te kislány akarod, hogy az apukád legyek?

A kislány izgatottan kiabálta azt, hogy igen akarom, hogy az apukám legyél.
A fotósnak sikerült megörökítenie ezt a különleges pillanatot. Később pedig Kati is elmondta, hogy hihetetlenül boldog, annak pedig különös képpen örül, hogy a szerelme feltette ezt a kérdést a lányának.

A kislány nagyon boldog volt azért, hogy most már van apukája is, nagyon izgalmas pillanat volt ez mindkettőjük számára. A kislány új apukája egy nyakláncot ajándékozott a lányának. A kislány pedig megígérte, hogy soha nem fogja ki venni a nyakából azt.