Legalábbis a trendszakértők szerint.
A konyhák mindig is fontos szerepet játszottak az otthonunkban, de az éppen aktuális divatok hatására sokat változnak. Az utóbbi évek legnagyobb lakberendezési változása, hogy a kényelem egyre fontosabbá válik, sok esetben maga mögé utasítva a megjelenést. Ez pedig jól is van így. De hogy mi vár ránk, ha szeretnénk egy divatos, de mégis praktikus konyhát kialakítani? Az alábbiakból kiderül!
Funkcióra fel!
A konyha egyik elsődleges feladata, hogy biztosítsa azt a területet, ahol elkészíthetjük az ételeinket. Ez általában kiegészül a tárolással, az előkészítéssel, az étel elfogyasztásával, na és persze a romok eltakarításával is. Mindez azt jelenti, hogy egy olyan helyiségről van szó, ahol nem csak kényelmesen, de hatékonynak is kell lennünk. Ezt természetesen a divatok is figyelembe veszik, így nem csoda, ha ma egyre népszerűbb a különféle funkciókkal bíró mosogatótálca. Ez persze egyelőre nem azt jelenti, hogy elmosogat helyettünk, de a különféle alapanyagok, kialakítások, formák mind mind lehetővé teszik a használóiknak, hogy az egyedi igényeik szerint dolgozzanak velük. Ha például sok gyümölcsöt fogyasztunk, a gyümölcsmosónak lehet jelentősége, de éppígy különösen praktikus lehet a szárító felület is.
Fény mindenek felett
A funkciók mellett természetesen a megjelenés is fontos, különösen, ha trendekről beszélünk. A szakértők szerint a modern konyhák ismertetője, hogy fényárban úsznak. Ezt biztosíthatják az óriás méretű ablakok, de ha ilyesmivel nem rendelkezünk, akkor természetesen a lámpák is.
Együtt a család
A szigetes kialakítások nagyon népszerűek voltak már az elmúlt években is. Mindez nem változott, sőt! A divatos konyhákban megkétszereződnek ezek a felületek, hogy lehetővé tegyék a családok, baráti társaságok számára, hogy összegyűljenek, közösen fogyasszák el a vacsorát, vagy egyszerűen csak beszélgessenek egy nagyot. A lényeg, hogy nem csak az egyéniség kifejezése válik egyre fontosabbá a lakberendezésben, hanem a számunkra fontos emberek jelenléte, és az ehhez szükséges elrendezés is.
Fotó: RS