Egyszer a híres orosz író, Ivan Alekszejevics Bunyin egy fiatal lánnyal tért haza, ahol felesége várta. Otthon kijelentette, hogy ezután a fiatal lány velük fog élni, hiszen ő a titkárnője.
És a feleségének bele kellett törődnie a helyzetbe, hiszen se fiatal nem volt már, se gazdag, sőt, máshol fedél sem lett volna a feje fölött. Eleinte sírt, majd beletörődve azt mondta, hogy ha Isten is így akarja, ám legyen…
Persze az emberek kinevették, suttogtak mögötte, és sértő kéréseket tettek fel. De ők hárman a legnagyobb békességben és egyetértésben éltek.
Nehéz elképzelnem, hogyan volt képes az író felesége ezt eltűrni. De nagyon szerette a férjét. És ezáltal még fájóbb lehetett számára az egész.
Aztán egy szép napon a következő történt: Bunyinnak nyugodt élete volt, egészen elkényelmesedett a kellemes élethelyzetben, és egy alkalommal meghívott egy olyan festőt, aki költő is volt egyben. Ez a szegény, de tehetséges fiatal Leonyid Fjodorovics Zurov volt. Az író felesége a fiatalember iránt rokonszenvvel viseltetett, és elkezdett gondoskodni róla.
Zurovnak nagyon tetszett ebben a vendégségben, nem is csoda, hiszen etették, itatták, gondoskodtak róla. Úgy alakult, hogy az ideiglenes vendégségből örökös lett. De mit is várnánk egy őrülttől? Mert Zurov valóban egy őrült volt. Előfordult, hogy Bunyint egy éles borotvával kergette. Verekedéseket kezdeményezett, és gúnyosan mosolygott, akárhányszor Bunyin valamit is mondott. Kitépkedte a virágokat, amiket Bunyin a kertbe ültetett, ezzel is megbüntetve az írót, ha az nem úgy viselkedett, ahogy a furcsa vendégnek tetszett.
Így éltek négyesben. Egyszer Bunyin azt mondta a feleségének, hogy „tudod, Vérocska, amikor ketten éltünk, az sokkal jobb volt. Még ha kissé unalmas is volt. Éljünk újra csak ketten!” De a felesége ekképpen válaszolt: „Már késő. Nem lenne szép dolog ezeket az embereket egyszerűen az utcára tenni. Tudod, Ványa, most már felelősek vagyunk értük, hiszen mi adtunk nekik fedelet a fejük fölé.”
Végül a történet furcsa véget ért:
Az ifiasszony, akivel Bunyin a feleségét lecserélte, elszökött a felettébb szokatlan házból, ahol egy őrült festő borotvával jár fel és alá. Bezzeg a festő maradt! Beleszeretett az író feleségébe, így esze ágában sem volt elhagyni a házat.
Így újra hárman éltek egy fedél alatt. Nyílt kapcsolatban, ahogy a híres író szerette volna.
Mert ha szabadság, az szabadság mindenkinek! Mindenki egyenlően szabad. Még akkor is, ha valaki után egy őrült festő rohangál éles borotvával a kezében; előbb kellett volna gondolkodni…
Hiszen kettesben sokkal jobb.
Még ha néha unalmas is…
