Ma egy olyan különlegesen finom saláta receptjét hoztuk el nektek, amelyet bármilyen évszakban eltudtok készíteni, ez pedig a céklából készült saláta. Ezt a salátát dúsíthatjuk főtt tojással és sajttal, így biztosan a gyerekek is szívesen fogyasztják
Hozzávalók:
- 300 g cékla,
- 2 db tojás,
- 80 g sajt,
- 3 evőkanál majonéz,
- egy csipet só,
- egy csipet bors.
Elkészítés:
A céklát mossuk meg és héjában főzzük meg, majd vegyük ki a vízből és hagyjuk hűlni.
Főzzük meg a tojásokat, tegyünk a vízbe egy csipetnyi sót, ha megfőtt hagyjuk hűlni. Tisztítsuk meg a céklát, vágjuk fel kisebb kockákra, a főtt tojásokat és a sajtot is. Keverjük össze, adjunk hozzá majonézt és fűszerezzük ízlés szerint.
A céklasalátába tehetünk zúzott fokhagymát, savanyú uborkát, apróra vágott diót, vagy akár mustárt is keverhetünk a majonézhez. Jó étvágyat!